Hirdetés

Több ezer vizsgálatot végeztek az anyaországi orvosok Székelyföldön

Tavaly a szervezet önkéntesei közel 12 ezer vizsgálatot végeztek •  Fotó: Veres Nándor

Tavaly a szervezet önkéntesei közel 12 ezer vizsgálatot végeztek

Fotó: Veres Nándor

Több mint ötezer szűrővizsgálatot és kezelést végeztek a hét első négy napján Székelyföldön a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai, akik a Hargita megyei orvosokkal, szakszemélyzettel és a megye vezetőivel folytatott csütörtök esti megbeszélésükön együttműködésük bővítéséről állapodtak meg – tájékoztatta az MTI-t telefonon Edvi Péter, a NGYSZ alapító elnöke.

MTI

2017. május 19., 11:482017. május 19., 11:48

2017. május 19., 12:542017. május 19., 12:54

Megegyeztek arról, hogy közösen teszik a beteg gyerekek terápiájára alkalmassá a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ medencéjét. Mivel Hargita megye önkormányzata, illetve a megyei kórház vállalta, hogy 30-35 ezer eurós beruházással elvégzi a medence gépészetének teljes felújítását, a NGYSZ magára vállalta, hogy (a felújításra szánt, felszabaduló erőforrásaiból) augusztus elsejétől egy éven keresztül fedezi annak az öt helyi szakembernek a bérköltségeit, akik a medence működtetését biztosítják.

Az NGYSZ alapító elnöke elmondta, megállapodtak arról is, hogy a gyermekközpont két nagyobb helyiségét – amelyet korábban számítógépes klubnak használtak – átengedik a megye nevelőszülői programjának. A csíkszentmártoni ingatlant az NGYSZ építette és adta át Hargita megyének, azzal a feltétellel, hogy rendeltetésén csak hozzájárulásával változtathatnak.

Hirdetés

Edvi Péter közölte: első ízben kísérte el a Székelyföldre rendszeresen visszatérő önkéntes orvoscsoportot az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága.

A testület tagjaival közösen látogatták meg Háromkúton a két éve porig égett iskola helyén azóta felépített új, korszerű tanintézményt. Az új iskolát a magyar kormány, egy egri közösség és az NGYSZ támogatásával, sok önkéntes munkával építették fel, jóval olcsóbban, mint ha a munkát egy építkezési cégre bízták volna.

Az NGYSZ alapító elnöke beszámolt arról is, hogy 24 csapatnyi, „lelkes, csillogó szemű" gyerek érkezett a héten Csíkszentdomokosra, akik részt vesznek az erdélyi gyermek és ifjúsági focikupa döntő tornáján. A rendezvénysorozat selejtező szakasza több mint ezer gyermeket mozgatott meg az utóbbi egy-két hónapban.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a beteg gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik.

2016-ban a szervezet önkéntesei közel 12 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 68 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet, és 41 gyermek jutott általuk ingyenesen szemüveghez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
Hirdetés