
Az új kórház látványterve
Fotó: Oradea.ro
Nagyvárad legnagyobb egészségügyi beruházására kerül sor a következő években, az önkormányzat ugyanis tízmillió eurós beruházással építene új épületszárnyat a városi kórházhoz.
2017. október 20., 18:252017. október 20., 18:25
2017. október 20., 19:022017. október 20., 19:02
A tervről pénteken számolt be Maria Silaghi, a Dr. Gavril Curteanu Városi Klinikai Kórház menedzsere az Ilie Bolojan polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. A városháza közleménye szerint az elöljáró emlékeztetett, hogy az egészségügyi intézmények decentralizációja révén pár éve valamennyi kórház a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik.
Azonban a törekvések ellenére jelenleg is van pár olyan kórházépület, amely nem megfelelő, mint például a járványosztály Körös Áruház melletti székhelye, a tüdőgyógyászat vagy a neurológia épülete.
Ilie Bolojan szerint így két-három év múlva a gyermekgyógyászat teljesen átköltözhetne ide, és annak helyére a jelenleg nem megfelelő körülmények között működő osztályok költözhetnek.
Az elöljáró szerint ez lesz a következő évek legnagyobb egészségügyi beruházása, emellett azonban a megyei kórházban is változások lesznek, a sürgősségi osztály bővítésével párhuzamosan a járóbetegrendelő is új helyre költözik.
A polgármester ugyanakkor értékelte az egészségügyi intézmény azon törekvését, hogy saját beruházásokat valósít meg, mint mondta, idén kétmillió eurót költöttek fejlesztésekre, ezeknek köszönhetően a kórház több osztálya megújult, de új lifteket is felszereltek.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!