Hirdetés

Tíz Maros megyei falu válhat megközelíthetővé

Tíz eldugott színmagyar bekecsalji település kapcsolódhat be Maros megye vérkeringésébe, amennyiben megépül a Nyárádmagyaros és Sóvárad közötti hét kilométeres műút.

Szucher Ervin

2011. november 08., 08:252011. november 08., 08:25

 A Nyárádmentét a Kisküküllő mentével összekötő szakasz rehabilitációja 56 millió lejbe kerül, ennek 98 százalékát a Regionális Operatív Program keretében uniós forrásból biztosítanák, a megyei önkormányzat része pedig 900 ezer lejnél is kisebb lenne. A Bekecsen átívelő út lényegesen lerövidítené a Marosvásárhely és Szováta közötti mintegy 60 kilométeres távot.

Az idősebbek még emlékeznek arra, hogy a 70-es évek elejéig még a Bekecsen keresztül járt a fürdőváros felé közlekedő busz. A számos földcsúszás miatt a hatóságok lemondtak az útszakasz költségesnek bizonyuló felújításáról. Ma már jobbára csak traktorral vagy terepjáróval lehet átjutni a vízválasztó egyik oldaláról a másikra. „Nem is annyira a Marosvásárhely és Szováta közötti távolság lerövidülése, mint inkább a két színmagyar térség összekapcsolása miatt fontos az út megépítése.

Olyan kis bekecsalji falvak kerülhetnek ismét a civilizáció közelébe, melyek hosszú ideig Isten háta mögötti zsákutcában voltak” – értékelte az új helyzetet a lapunknak nyilatkozó Szabó Árpád, a Maros Megyei tanács alelnöke. Azontúl, hogy a festői fekvésű Bekecsalja tíz települése – Nyárádmagyaros, Bere, Berekeresztúr, Nyárádszentimre, Márkod, Kendő, Mája, Torboszló, Nyárádselye és Seprőd – összeköttetésbe kerül a külvilággal, a műút megépítése akár a kiöregedő falvak fokozatos pusztulását is megállíthatja, vagy legalább is megfékezheti.

Sokak reményei szerint a táj szépsége és a két héttel ezelőtt felszentelt bekecsi kápolna és kilátótorony fellendítheti a környék faluturizmusát. Szabó, aki maga is a Nyárádmentén, a környék „fővárosában”, Nyárádszeredában él, úgy véli, csak akkor lesz igazán ok a derűlátásra, amikor elkezdődnek az útépítési munkálatok. Az önkormányzat útrehabilitációra benyújtott pályázata ugyanis pénzhiány miatt egy ideig pótjegyzéken vesztegelt. Tíz hónappal ezelőtt a Központi Fejlesztési Régió elfogadta a finanszírozási kérelmet, most meg jóváhagyta a műszaki tervet is. „Most már azt várom, hogy írjuk alá a szerződést, és lehetőleg a jövő év első felében kezdjük meg az építkezést” – mondta a Krónikának Szabó Árpád.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
Hirdetés