
Emberi jogi vonatkozású aggodalmakra, illetve a vallásszabadsággal és a jogállamisággal kapcsolatos aggályokra ad okot Romániában a restitúció akadályozása – mutat rá a Batthyáneum visszaszolgáltatásának meggátolása tárgyában kiadott közleményében a Magyar Polgári Párt (MPP).
2015. november 02., 16:302015. november 02., 16:30
A politikai alakulat a szerkesztőségünkhöz eljuttatott kommünikében tiltakozik a restitúciós bizottság döntése ellen, melyben a testület elutasította a gyulafehérvári könyvtár és csillagvizsgáló visszaszolgáltatását a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének.
Mint kifejtik, a döntés indoklása (mely szerint a visszaigénylő nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal) „kísértetiesen hasonlít a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében meghozott döntés indoklásához, és arra enged következtetni, hogy a magyar történelmi egyházi javak visszaszolgáltatása esetében a restitúciós bizottság rosszhiszeműen jár el”.
Emlékeztetnek ugyanakkor, hogy a döntést azt követően született, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben a román államot kártérítés fizetésére kötelezte a visszaszolgáltatás késleltetése miatt. Ahogy arra is felhívják a figyelmet, hogy az amerikai külügyminisztérium a vallásszabadság nemzetközi állapotáról készült tavalyi, Romániáról szóló jelentésében a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium „újraállamosítása” mellett a Batthyáneum visszaszolgáltatásának megtagadását is kifogásolja.
„Felhívjuk Románia kormányának figyelmét, hogy a közösségi javak visszaszolgáltatásának elodázása, a restitúciós folyamat akadályoztatása nem más, mint a kommunista diktatúra jogfosztó döntéshozóival való azonosulás” – írja közleményében az MPP. Az említett amerikai jelentést idézve rámutat: a restitúciós bizottság tavaly augusztus végéig a közel 15 ezer (14 814) visszaigénylési kérelemnek csupán az egyharmadát (5 026) tárgyalta.
Mint arról beszámoltunk, a restitúciós bizottság szeptemberben tárgyalta a Batthyáneum ügyét, és egy héttel ezelőtt értesítette a főegyházmegyét a kedvezőtlen döntésről.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!