2011. december 22., 06:462011. december 22., 06:46
Marosvásárhelyen mindössze három kilométeres terelőszakaszt építettek meg 1989 előtt, ám a település terjeszkedése következtében a Segesvári út a város egyik utcájává vált. A tervek szerint ennek a szakasznak a két végét hosszabbítanák meg úgy, hogy azok a város jelenlegi határait is érintsék. A meghosszabbított terelőút a Metro áruháznál kezdődne, és a Sapientia– egyetem koronkai campusánál érne véget. Ezzel a megoldással a Kolozsvár irányából Segesvár felé tartó forgalom elkerülheti a belvárost.
A Segesvár felől érkező és Szászrégen felé haladó autók kérdése viszont nyitott marad. „Én át akartam vágni a somostetői erdőt, de megakadályoztak. Javasoltam, hogy Koronka irányából tereljük Jedd felé a forgalmat, majd onnan, a dombokon, Marosszentgyörgyre. Egyeseknek ez a változat sem tetszik. Pedig a város érdekeiről és a terelőút megépítéséről van szó. Én a saját házamat is képes lennék lebontatni” – háborgott a városatya.
Dorin Florea elsősorban az RMDSZ-vezetést teszi felelőssé a kialakult patthelyzetért. Amint arról beszámoltunk, a Borbély László vezette környezetvédelmi tárca nem hagyta jóvá a somostetői erdő kivágását. A nagyobbik körgyűrű kialakításához egyelőre legalább egy új hidat kellene építeni a Maros folyó fölött, az infrastrukturális tervet ugyanakkor a peremközségeknek is támogatniuk kellene. Florea és a vidéki polgármesterek véleménye azonban nem egyezik, ráadásul a metropolisövezet vezetősége sem támogatja egyértelműen a vásárhelyi elöljáró elképzeléseit.
Mindezek ellenére Dorin Florea reméli, hogy jövőben elkezdődik bizonyos útszakaszok tervezése, a területek felvásárlása vagy kisajátítása, illetve egyes szakaszok megépítése. Kérdésünkre, hogy a belvárosban miért maradt el a rég beharangozott parkolóház megépítése, a polgármester elmondta, a kivitelezéshez továbbra is partnert keres a városháza.
Ugyanakkor az sem tiszta, hogy a Kultúrpalota mögötti kiszemelt területre miként folyna a behajtás és kihajtás. „Itt nagyon keskenyek az utcák, és a garázs be- meg kijáratánál könnyen megeshet, hogy állandó dugók alakulnának ki” – magyarázta Florea, hozzátéve, hogy még tanulmányozzák a kérdést.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.