
Fotó: Kristó Róbert/archív
Egyre ritkábban fordul elő, hogy a későbbi munkavállalás fejében a gyógyszertárak állják a patikushallgatók tandíját. Az érintettek szerint a szakma telítődött, már nem kell „vadászni” a gyógyszerészekre.
2017. július 12., 17:402017. július 12., 17:40
Még mindig él a gyakorlat, de a szakma telítettsége miatt egyre ritkábban fordul elő, hogy a gyógyszertárak fizetik a patikushallgatók egyetemi tandíját, vagy más formában támogatják a fiatalokat, akiknek cserébe bizonyos időt le kell dolgozniuk az adott gyógyszertárban.
Nemrég Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója számolt be arról: a munkaadók még mindig igyekeznek élni a lehetőséggel, hogy időben magukhoz csalogassák a pályakezdőket. A cégek egy része a szünidő alatt ajánl munkát a fiataloknak, mivel ha megszokják a körülményeket, és jó kapcsolatot alakítanak ki a munkatársakkal, tanulmányaik befejezése után nagy eséllyel visszatérnek.
Egy másik lehetőség, hogy
Kelemen szerint az elmúlt években a háromszéki patikákban volt gyakorlat, hogy vállalták a fiatalok taníttatásának költségeit.
Szabó Péter, a Kovászna megyei gyógyszerészkamara elnöke a Krónikának megerősítette, hogy valóban létezik ez a gyakorlat, érvényben vannak még ilyen megállapodások, de új szerződéseket egyre ritkábban kötnek, mert telítődött a szakma.
A beiskolázási terveket úgy állítják össze, hogy nem veszik figyelembe a piaci igényeket, így a pályakezdők egyre nehezebben találnak munkát” – magyarázta a szakember. Szabó ugyanakkor azt is elmondta: inkább arra van példa, hogy a szülők vagy maguk a fiatalok keresik fel őket, hogy megtudakolják, van-e lehetőség a taníttatási költségek, illetve ezek egy részének átvállalására.
A kamara próbál közvetíteni a felek között, de egyre kevesebb az ajánlat. Még nehezebb helyzetben vannak a gyógyszerész-asszisztensek, akik egyre kevesebb sikerrel keresnek munkát, hiszen a kisebb, vidéki patikákban nem dolgoznak váltásban, így a gyógyszerésznek nincs szüksége kisegítőre.
Szabó Péter rámutatott: korábban valóban az volt a gyakorlat, hogy a gyógyszertár megkereste az egyetemistát, és felajánlotta, hogy bepótol a költségeibe, ha vállalja, hogy hazamegy, nem pedig külföldön vagy valamely nagyvárosban keres munkát. A szerződéseket általában úgy kötötték meg, hogy ahány évig a cég fizette a tandíjat, annyi időre kötelezte el magát a pályakezdő.
A kamara elnöke szerint
Háromszéken a kórházi gyógyszertárak mellett további 64 patika működik. A kis falvakban nem is lenne kifizetődő gyógyszertárat fenntartani, de Kovászna megyében már minden öt kilométeres körzetben van egy patika. A kamara nyilvántartásában átlagosan 140–150 gyógyszerész szerepel, a szám nem állandó, mert folyamatos a ki- és bevándorlás a rendszerben.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!