Hirdetés

Tarthatatlan állapotok Székelyföld legnagyobb kórházában

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Széttört és rozsdás ajtókeretek, lehullott vakolat, töredezett csempék, kilincs nélküli ajtó, döglött bogarak a földön – ez fogadja azokat, akik a Marosvásárhelyi Megyei Sürgésségi Kórházba látogatnak.

Gáspár Botond

2016. szeptember 06., 12:592016. szeptember 06., 12:59

A legnagyobb székelyföldi egészségügyi intézményben uralkodó tarthatatlan állapotokat megtapasztalhatták mindazok, akiknek az elmúlt időszakban volt dolguk a kórházban, fotók azonban ritkán tanúskodnak a szomorú helyzetről, a betegek és a látogatók elmondása szerint ugyanis a személyzet hatékonyan küzd az ellen, hogy az épületben felvételek készüljenek.

A Vásárhelyi Hírlap fotósa készítette és a kórházba látogatók által a szerkesztőségünkbe is eljuttatott felvételek siralmas képet mutatnak: a kórházi mellékhelyiségekben már a látványtól is felfordul az oda látogató gyomra, nem beszélve az ott terjengő bűzről. Az egyik felvételen látszik, amint a sárga színű folyadékkal teli, piszkos vécékagylóról hiányzik az ülőke, egy másik fotó pedig arról árulkodik, hogy a mosdó ajtajának a kerete megsárgult a kosztól és a rozsdától, a falon keletkezett 25–30 centiméteres lyukat pedig amatőr módon tömték be.

Készült felvétel arról is, hogy az egyik ajtóról hiányzik a tok nyílás felőli része és a kilincs, a kék pöttyös linóleummal borított folyosón pedig döglött bogarakat láthatunk. Bogarakat egyébként nemcsak a folyosó közepén, hanem a lépcsőfordulókban, valamint a mellékhelyiségek fehér csempés padlózatán is lehet látni rendszeresen. Egy kórteremben készített fotón jól látszik, ahogy az összetört függönykarnis egyáltalán nem áll vízszintesen, a rajta csüngő régi függöny pedig már semmiféle célnak nem felel meg.

Az ablakok alatt a meszelt falat különböző méretű fekete foltnyomok gazdagítják, az egyik részlegen pedig a kis szekrény letört lábait perfúzióhoz használt kis üvegekkel pótolták, alulról pedig gipszkartondarabokat raktak be támasztéknak. Nyilván akadnak olyan kórházi szekrények is, melyeknek még csak meg sem próbálták pótolni a hiányzó alkotóelemeit. Arról is van bizonyíték, hogy a folyosón félrehúzott és betegre váró tolószék kerekéről hiányzik a vászon- és gumiburkolat, ettől függetlenül használatban van.

Természetesen megkerestük kérdéseinkkel a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségét, a szóvivőnek pedig elküldtük a fotókat is, hétfő estig azonban nem kaptunk válaszokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés