
Szeptember 15-ére, az új tanév kezdetére ígéri a 4. osztályos diákok új tankönyveit Adrian Curaj tanügyminiszter, annak ellenére, hogy elmondása szerint egy hónappal halasztani kellett a közbeszerzési eljárást.
2016. március 01., 19:322016. március 01., 19:32
2016. március 01., 19:562016. március 01., 19:56
A tárcavezető szerint a 11. és 12. osztályosok is ekkorra kapják meg az ingyenes kiadványokat. A képviselőházban tartott meghallgatáson a miniszter a honatyák segítségét kérte az ingyenes tankönyvek biztosításához, amint mondta, jelenleg 55 lej jutna egy főre, de azon reményének adott hangot, hogy a költségvetés-kiegészítés során sikerül növelni ezt az összeget.
A 4. osztályosok számára esedékes új tankönyvek kapcsán a miniszter elmondta, folyamatosan egyeztetnek a kiadókkal, hogy sikerüljön időben elkészülni a kiadványokkal. Ugyanakkor emlékeztetett, a sikertelen pályázók ennek ellenére megfellebbezhetik az új tankönyvekre kiírt licit eredményét, és az óvás, az előző évek tapasztalata szerint több hónapos késést okozhat. Amint ismeretes, a korábbi években az elemisták csak több hónappal a tanévkezdés után kapták meg a kiadványokat, ez elsősorban a pedagógusok számára okozott problémát, hiszen az új tanterv szerinti anyagot a régi tankönyvekből kellett tanítaniuk.
Adrian Curaj a parlamenti meghallgatáson az iskola utáni programban részt vevő diákok étkeztetésére is kitért, elmondta, hogy megpróbálnak európai uniós pénzforrást keresni e célra, más forrás ugyanis nem áll rendelkezésükre. Szerinte a jelenleg rendelkezésükre álló mintegy 800 millió lejt az egészségügyi és működési engedély nélküli iskolák korszerűsítésére fordítják, a szaktárca adatai szerint országszerte 2850 tanintézet van ilyen helyzetben.
Kifejtette, erre vonatkozóan létezik egy egyezmény a fejlesztési és közigazgatási minisztériummal, amely szerint az oktatási tárca kijelöli a támogatásra szoruló iskolákat, amelyek ezután bekerülnek a helyi fejlesztési programba. Az oktatási miniszter a duális szakképzés helyzetéről szólva arról számolt be, hogy június 30-áig befejezik az erre vonatkozó szabályozást. Amint mondta, a szaktárca szeretné mihamarabb tisztázni a törvényi hátteret, és ehhez a meghallgatáson jelen lévő, mintegy 70 képviselő segítségét kérte.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!