„Kolozsváron a románok és magyarok mindig is békésen éltek együtt, csak a politikusok gerjesztik a feszültséget. Egyesek négy évig nem csináltak semmit, most pedig rájöttek, hogy már csak kilenc hónap van hátra az önkormányzati választásokig” – jelentette ki Apostu az RMDSZ-frakciónak a keddi tanácsülésről való kivonulása kapcsán.
Az elöljáró által mondottakra reagálva Csoma Botond frakcióvezető a Krónikának kijelentette: a polgármester ezzel a kijelentéssel csak saját törvénytelenségeit próbálja leplezni. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ-es tanácsosok az elmúlt három évben mind a magyar, mind a román lakosság számára fontos kérdésekben közremüködtek. Ők kezdeményezték például, hogy az önkormányzat biztosítson ingyenbérlet a nyugdíjasoknak, de a szociális lakások ügyében is jelentős volt a hozzájárulásuk, sorolta Csoma Botond. Hozzátette, az elöljáró kijelentése még jobban megerősítette abban a hitében, hogy nincs értelme folytatni a PDL-vel való együttműködést. Azt azonban, hogy mikor kerül sor újabb találkozóra a két politikai alakulat között, sem a frakcióvezető, sem László Attila alpolgármester nem tudta megmondani, kifejtették, erről a megyei vezetőség dönt, de nem tudni mikor. Az alpolgármestert egyébként nevetésre késztette Apostu kijelentése, megállapítva, hogy a PDL is csatlakozott az ellenzéki politikai alkulatok által indított „nagyotmondó versenyhez”.
Ő azonban úgy vélte, a nyilatkozata ellenére folytatják a tárgyalásokat koalíciós partnerükkel, hiszen mindenképp meg kell találni a megoldást a Iorga-tábla ügyére. László Attila szerint a szakértőkkel konzultálva az is felmerült, hogy mindkét táblát eltávolítsák a Mátyás-szoborcsoport elől, ha ez elfogadható kompromisszumnak bizonyul. Hozzátette, az ügyben egyedül az övé az egyetlen írásbeli utasítás, az az alpolgármesteri rendelet, melyben a Kelemen Hunor vezette művelődési minisztérium átirata alapján a Iorga-tábla eltávolítását kérte. A 30 napos határidőnek a fele már lejárt, így a városházi illetékeseknek már csak két hét áll rendelkezésükre, hogy végrehajtsák az utasítást, ellenkező esetben fegyelmi eljárást indít ellenük, mondta az elöljáró. Hangsúlyozta, ebben az ügyben szolidaritásra van szükség a magyar közösség részéről, hiszen a mindennapivá vált feszültségkeltő provokációk nemcsak az RMDSZ, a kolozsvári magyarság ellen is irányulnak.
Eközben a PDL Kolozs megyei szervezete közleményben ítélte el, hogy a várost elárasztották az Sorin Apostu polgármestert Gheorghe Funar exelöljáróval ábrázoló plakátok. Mint arról beszámoltunk, ezeken a két politikus épp kezet fog, a kép alatt a „KKK – Kluj Kapitală Kulturală” (Kolozsvár kulturális főváros) felirat olvasható. A plakátolást egyetlen szervezet sem vállalta magára, a kezdeményezők a Facebookon létrehozott oldalukon azt írják, ezzel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy Sorin Apostu a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar Ku-Klux-Klanhoz méltó praktikáját folytatja, amit a Patarétre költöztetett romák vagy a Iorga-tábla esete is bizonyít. A kezdeményezőket a közösségi portálon már 170-en jelölték ismerősnek, ezek között szép számban vannak románok is. A PDL-sek szerint a plakátok feszültséget keltenek a lakosság körében, mint közleményükben kifejtik, lejárt az etnikai konfliktusok ideje, Kolozsvár jelenleg „európai, multikulturális város”, ahol nincs helye „egyes szélsőségesek gesztusainak”.
Mint ismeretes, a sokat vitatott Iorga-idézetet is tartalmazó bronztábla május 23-án jelent meg a Mátyás-szoborcsoport előtt. Azóta is a talapzat előtt van, noha a Kelemen Hunor vezette művelődési minisztérium dokumentumokkal bizonyította elhelyezésének törvénytelen jellegét, és felszólította Sorin Apostu polgármestert a tábla eltávolítására. Az RMDSZ és a PDL Kolozs megyei képviselőinek több nekifutásra sem sikerült egyezségre jutniuk a tábla kapcsán.
| Kamerák elhelyezését kéri a Házsongárdi temetőben a kolozsvári polgármesteri hivataltól a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) kolozsvári szervezete. A lapunkhoz eljuttatott közleményben kifejtik, szomorúan vették tudomásul, hogy az elmúlt hétvégén megrongálták az iktári Bethlen–család sírkertjében elhelyezett két tumbát, illetve Nagy Gyula néhai püspök nemrég restaurált sírkövét. Ezért „egyszerű és gyors megoldást” javasolnak a polgármesteri hivatalnak: helyezzen el kamerákat a temetőben, illetve világítsa ki azt éjszakára. „Az utóbbi években számos kamera került kihelyezésre a város több pontjára, így nyugodtan juthat belőle egy tucat a Házsongárdi temetőbe is” – áll a közleményben, mely szerint felkérésükre az RMDSZ-frakció előterjeszti az erre vonatkozó határozattervezetet. László Attila alpolgármester szerint az önkormányzat már korábban tervezte a térfigyelő kamerák felszerelését, ez azonban pénzhiány miatt nem valósulhatott meg. |
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!