
Fotó: Kristó Róbert
Augusztus 19-én elkezdődik és kilenc hétig tart a Szülőföldön magyarul oktatási-nevelési program támogatásainak folyósítása – közölte lapunkkal csütörtökön Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.
2016. július 29., 11:552016. július 29., 11:55
Először azok számára utalnak, akik már rendelkeznek OTP-s folyószámlával; akik még nem rendelkeznek vele, azoknak a bank számlát nyit, és kártyát állít ki. A programiroda értesíti az igénylőket a kártyák átvételének helyéről és idejéről. Az új kártyások október második felében számíthatnak a támogatásra. Idén a nevelési-oktatási támogatás összege 237 lej, a hallgatói 40 lej.
Idén 152 ezren igényelték a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást. Ebből 150 437 személynek (98,9 százalék) jóváhagyták a kérelmét a magyar kormány támogatását folyósító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. irodáiban, 1565-nek viszont elutasították. Azok, akik idén nem jogosultak a támogatásra, olyan pályázatot nyújtottak be, amelyből hiányoztak szükséges iratok, vagy elavult iratokat használtak. Olyan is előfordulhatott, hogy a pályázó diáknak sok hiányzása volt.
A programkoordinátor szerint hamarosan mindenki számíthat az értesítőlevélre. Ugyancsak értesítést küldenek azon igénylőknek, akiknek van ugyan számlaszámuk, de nem aktív, vagy egyéb okok miatt nem használható. Ez esetben személyesen, a legközelebbi OTP-kirendeltségnél orvosolják a felmerült problémákat.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!