
Fotó: Mihály László
A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton zárult kolozsvári kongresszusának közgyűlése.
2017. május 20., 19:342017. május 20., 19:34
2018. március 06., 13:382018. március 06., 13:38
Az MTI beszámolója szerint a közgyűlés – amely a FUEN döntéshozó szerve – számos olyan határozatot fogadott el, amely egy-egy országra vagy egy-egy kisebbségre vonatkozik. Ezek egyike a romániai és szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatával foglalkozik.
Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) által beterjesztett dokumentum megállapítja, bár az európai államok nagy többsége ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a végrehajtáshoz szükséges normákat azonban nem dolgozta ki. A dokumentum jogi garanciákat sürget a kisebbségek anyanyelvhasználatának biztosítására.
A FUEN felszólította Európa országait – köztük Romániát is –, hogy biztosítsanak élhető életkörülményeket a roma családoknak, tartsák be alapvető emberi jogaikat.
Egy másik határozat arra hívta fel Görögországot, hogy szüntesse meg a török kisebbséggel szembeni diszkriminációt, megfélemlítést, biztosítson önrendelkezést az oktatás és vallás terén, és kezelje a törököket az ország egyenlő állampolgáraiként.
biztosítsa a nyelvi, szellemi és kulturális örökségük és vallásuk megőrzéséhez szükséges eszköztárat, törölje el az őket románokként meghatározó törvénycikkelyt.
A FUEN közgyűlése kiáltványban üdvözölte az Európai Bizottság döntését a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés befogadásáról. A kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek helyzete nem tekinthető a tagállamok belügyének, EU-s szabályozásra van szükség ebben a kérdésben, különös tekintettel a kis létszámú, és anyaország nélküli kisebbségekre.
A közgyűlés döntése értelmében a következő hetekben munkacsoport alakul, az aláírásgyűjtési kampány stratégiájának és ütemtervének kidolgozására. Az európai szintű hagyományos és online aláírásgyűjtési kampány szeptemberben indul.

A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés beterjesztői a FUEN kongresszusa keretében péntek este a bonchidai Bánffy-kastély udvarán írták alá ünnepélyesen a polgári kezdeményezést. Ezzel kezdetét vette az egymillió aláírás összegyűjtése.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke az MTI-nek nyilatkozva sikeresnek ítélte a kongresszust, és sajnálatosnak tartotta, hogy a román kormány elutasította a kisebbségek párbeszédre való felhívását. Az elnök nehezményezte, hogy
„Ez azt jelenti, hogy távolról sem lehet olyan gondoskodó államról beszélni Románia esetében, amelyik megbecsüli a nemzeti kisebbségeit, és ez a kongresszus valamennyi résztvevője számára nyilvánvalóvá vált” – fogalmazott a FUEN elnöke.
Vincze Loránt elmondta, a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést papíron és az interneten is alá lehet majd írni. Megjegyezte az online aláírásra a szervezet honlapján lesz majd lehetőség. Hozzátette:
ezeket azonban még nem összesítették. Az elnök fontosnak tartotta, hogy a többes állampolgársággal rendelkezők csak lakhelyük országának aláírási ívén lássák el kézjegyükkel a kezdeményezést.
Az RMDSZ által szervezett 62. FUEN-kongresszuson ötven tagszervezet képviselői, összesen több mint 300 küldött és meghívott vett részt.

„A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a FUEN kolozsvári kongresszusának csütörtöki megnyitóján.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Hașdeu diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
szóljon hozzá!