Hirdetés

Szobrot emeltek Kós Károlynak és Bartha Miklósnak Kolozsváron

Kós Károly építésznek, írónak, könyvkiadónak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának, valamint Bartha Miklós 18. századi írónak, politikusnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alapítójának, első alelnökének állítottak szobrot pénteken Kolozsváron, az írisztelepi református templom kertjében.

MTI

2017. október 20., 20:132017. október 20., 20:13

Ünnepi beszédében Grezsa István kormánybiztos úgy vélekedett, hogy szükség van a két nagy előd példájára, amikor Erdélyben magyar iskolákért, Kárpátalján pedig a magyar nyelvű oktatás alanyi jogáért kell harcot folytatni.

„Átjárható, belakható Kárpát-medencében szeretnénk élni. Olyan régióban, ahol egymást gyarapítva, és egymás értékeire koncentrálva tudnánk építeni egy közös és élhető jövőt. Mi készen állunk a történelmi kiegyezésre” – jelentette ki Grezsa István. Hozzátette: szeretné, ha Magyarország szomszédai megértenék, hogy a történelmi igazság kimondásának nem az újabb sebek ejtése a célja, hanem ez a sebek begyógyításának az egyetlen módja. „Abban hiszünk, hogy csak a közép-európai népek összefogásával teremthetünk olyan környezetet, amely lelkileg, szellemileg és fizikailag gyarapítja a Kárpát-medencét.

Hirdetés

Magyarország készen áll arra, hogy összefogjunk egy sikeres, erős Közép-Európáért” – fogalmazott a kormánybiztos.

Amint Farkas László írisztelepi lelkész elmondta: a két mellszobor – Blaskó János alkotásai – a Kós Károly és Debreceni László által tervezett, és hatvan évvel ezelőtt felavatott írisztelepi református templom előterébe kerültek. Amint felidézte, az Országgyűlés elnöke 2014-ben ajánlotta fel Bartha Miklós egykori országgyűlési képviselő mellszobrát Kolozsvár magyarságának. És mert a magyarságnak kevés esélye van arra, hogy Kolozsvár valamely közterére állítson szobrot, az írisztelepi református templom kertjére esett a választás. A gyülekezet presbitériuma viszont azt kérte, hogy pályázati úton szerezzenek támogatást egy Kós Károly-szoborra is, hogy a templom tervezője előtt is tisztelegjenek.

A szoboravatást megelőző ünnepi istentiszteleten Bibza Gábor esperes prédikált, Bartha Miklós alakját Széman Péter, az EMKE elnöke, Kós Károlyét pedig Vincze László, a gyülekezet gondnoka idézte. A Kolozsvár északi külvárosának számító Írisztelep református gyülekezetéhez 848 személy tartozik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
Hirdetés