
Fotó: Veres Nándor
Régi adósságát törleszti Csíkszentgyörgy község önkormányzata azzal, hogy szobrot állíttat a település neves szülöttjének, Gál Sándornak, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornokának.
2016. április 14., 13:522016. április 14., 13:52
A bronz mellszobor már nagyrészt elkészült, jelenleg az annak helyet biztosító, a helyi polgármesteri hivatal előtti terület előkészítése zajlik – tudtuk meg György József elöljárótól.
Mint rámutatott: a parkoló egy részét különítették el az alkotás számára, a helyszínen már alapoznak, illetve az emlékmű kivilágítását is megoldják. A szobor felállításához még engedélyekre várnak Bukarestből, a tervek szerint pedig az alkotást a Szent György Napok keretében leplezik le. A projekt összértéke közel 40 ezer lej, ezt saját költségvetésből különítették el, a pénzből pedig a parkoló bővítését is kivitelezik, erre a hivatalos szoboravatást követően kerül sor.
A mellszobrot elkészítő csíkszeredai szobrászőművész, Sárpátki Zoltán arról számolt be: a bronz emlékmű megalkotása több hónapos munkát jelentett, csak a megmintázáshoz két hónapra volt szükség. A talapzatot Dóczy András kőfaragó készíti, a bronz kiöntését pedig Sánta Csaba szobrász végezte. A szobor megmintázásához egyébként nem a Gál Sándorról készült, jól ismert, az interneten is elérhető festményt használták, hanem egy Sárpátki egyik ismerősének tulajdonában lévő olaszországi fényképet. A megállapodás szerint egyébként az alkotást április 22-éig kell befejezni.
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817-ben, és 1866-ban vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es szabadságharc honvéd tábornoka volt, amelynek leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja volt az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd a Nápolyi Királyság mellé állt. Élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!