
Fotó: Boda L. Gergely
Tizenöt fős szervezőcsapat és ugyanennyi önkéntes dolgozik azon, hogy augusztus utolsó hétvégéjén a Vásárhelyi Forgatag keretében színvonalas, tartalmas rendezvénysorozat várja a Marosvásárhelyiek 3. Világtalálkozójának résztvevőit – számolt be az előkészületekről Kirsch Attila főszervező.
2015. július 29., 20:172015. július 29., 20:17
Mint elmondta, február óta folyamatos a munka, elemezték az első két találkozó eseményeit, és az eddigi tapasztalatokból kiindulva olyan világtalálkozót szeretnének szervezni, melyet valamennyi vásárhelyi magáénak érez, akár a városban él, akár a világ legtávolabbi részén. Kirsch Attila a Kultúrpalota Tükörtermében tartott sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg a mozgósítás folyik.
Az augusztus 29–30-ei rendezvénysorozatot a szervezők igyekeznek minél színvonalasabbá tenni. Augusztus 29-én, szombaton délelőtt a Bolyai Farkas Gimnázium udvarán találkozóra kerül sor, amelyet a Marosvásárhely jelenében és múltjában történő kalandozás tesz gazdagabbá. Az elképzelés szerint egy korabeli cukrászdát állítanak fel, ahol bárki felidézheti emlékeit. Délután a Kultúrpalota nagytermében 90 perces gálaestre várják a közönséget. Az előző két alkalommal kevésbé bizonyult népszerűnek a közös ima Marosvásárhelyért, ennek új formát találnának az augusztus 30-i, vasárnapi ökumenikus istentiseztelet keretében.
Varró Huba koreográfus, táncoktató a vasárnap sorra kerülő legényes- és verbunkverseny főszervezőjeként elmondta, hogy a versenyzőknek két témában kell bizonyítaniuk ügyességüket és tudásukat: a kötött folyamat során Zsoldos István széki táncos legényesét kell előadniuk, majd egy szabadon választottat ugyancsak Székről. A zsűri tagjai: Sára Ferenc koreográfus Gyimesfeketepatakáról, Ivácson László a Háromszék Néptáncegyüttestől, Both József az Ördögtérgye együttestől, tiszteletbeli tag pedig Székely István Székről. Zsoldos István, akinek a tánca idén a kötelező műsorszám, időskora miatt nem jöhet el a rendezvényre. A legényes- és verbunkversenyt a Bethlen Gábor Alap támogatja 600 ezer forinttal. A megmérettetésen minden évben más-más vidék táncát kapják feladatul a versenyzők, tavaly Küküllődombó, idén Szék, jövőre valószínűleg a Nyárád mente hagyományai képezik a feladatot. A versenyen nem csupán amatőrökre számítanak, hivatásos táncosok jelentkezését is örömmel fogadják, mondta a szervező.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!