
Fotó: Boda L. Gergely
Gazdag kulturális és szabadidős programot kínál a szerda este kezdődő 3. Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszmeghívottja az idén Baja városa lesz – jelentették be a szervezők.
2015. augusztus 25., 21:252015. augusztus 25., 21:25
Soós Zoltán társfőszervező elmondta: újabb szabadtéri helyszíneken zajlanak a magyar kulturális napok. Kiemelte a Kultúrpalota melletti udvart, ahol kulturális intézmények vállalták programok szervezését: a megyei múzeum, a marosvásárhelyi színház, a művészeti egyetem és a Maros Művészegyüttes.
Az egykori Aranykakas vendéglőnek otthont adó emblematikus épület udvarán kortárs kulturális programokat szerveznek, ahova főleg a fiatalokat várják, ugyanis céljuk minél több korosztályt megszólítani.
Portik Vilmos társfőszervező emlékeztetett, hogy az augusztus 26–30. között zajló rendezvényt eredetileg hosszabbra tervezték, de Vásárhelyen nem tudnak olyan látványosan és gyorsan fejlődni a magyar kulturális napok, mint például Kolozsváron. Rámutatott: ez vélhetően a kincses város nagyobb gazdasági fejlettségével magyarázható, de ennek ellenére sikerült gazdagítani a programot.
Kiemelte: az idén először van együttműködés a helyi polgármesteri hivatallal, miután előző években az önkormányzat elzárkózott ettől. Úgy vélte, ezzel elismerik a rendezvény fontosságát, de szerinte még sokat kell dolgozni azért, hogy a helyi román közösség előítéleteit felszámolják. A szervezők az idén is terveztek olyan programokat, amelyekkel a román közösséget szólítják meg.
A rendezvény díszvendége Baja város, melynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát. Esténként többek között a Neoton Família, az Infusion Trio, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, Péterfy Bori és Love Band és a vásárhelyi születésű Keresztes Ildikó szórakoztatja a közönséget. Helyi zenekarok is zenélnek, mint a Tiberius kvartett, Koszika, Anamaria Galea és Szász Szabolcs harmonikaművész.
A rendezvény keretében tartják a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, valamint az erdélyi legényes- és verbunkversenyt, de lesznek színházi előadások, városnéző séták, családos programok, sportvetélkedők, gasztronómiai különlegességek, kiállítások és könyvbemutatók is.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!