
Az RMDSZ nem „a korrupciót és a zsákmányrendszert visszahozni akaró kormány támogatására” kapott felhatalmazást az erdélyi magyaroktól a decemberi parlamenti választásokon – jelentette ki Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján.
2017. február 02., 18:352017. február 02., 18:35
Szilágyi aggasztónak találta, hogy az RMDSZ a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet kedd esti elfogadása után sem vizsgálta felül a Grindeanu-kormány parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. „Vétkesek közt cinkos, aki néma” – idézte a verset a politikus. Az EMNP-vezető jelezte, szerda este jómaga is csatlakozott a nagyváradi tüntetőkhöz, mert mint azt Zatykó Gyula, a néppárt alelnöke is hangsúlyozta: „ez a probléma nemzetiségtől függetlenül mindannyiunké”. Éppen ezért mindketten arra buzdították az erdélyi magyarokat, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz. „Hála istennek, hogy az emberek józan esze működik. A tömeg azt mutatja, hogy a társadalomnak igénye van a demokráciára, a szabadságra és a normalitásra\" – fogalmazott Szilágyi.
A folytatásra nézve négy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, de szerinte a tavaly decemberi választásokon nagy aránnyal győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) által alakított kormány elveszítette hitelességét, ezért „minél hamarabb lemond, annál kevesebbet szenved Románia\". Ellenkező esetben az instabilitás nőni fog és az erőszak jelen lesz az utcákon. „Nem szeretném, ha ennyire súlyossá válna a helyzet\" – tette hozzá. A néppárti vezető szerint elsősorban a Liviu Dragnea vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős a történtekért, egy olyan szűk „zsákmánycsoport”, amelyik ugyanúgy prédának tekinti az országot, mint 20-25 évvel ezelőtt.
Az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége egyébként szerdán közös nyilatkozatban kérte támogatóit az utcai megmozdulásokon való részvételre. A Szilágyi Zsolt EMNP-elnök és Sándor Krisztina EMNT-s ügyvezető elnök által aláírt nyilatkozatban elfogadhatatlannak nevezték, hogy a bukaresti döntéshozók továbbra is önös érdekeiket szem előtt tartva irányítják az országot, szerintük a kedd éjjel kibocsátott sürgősségi rendelettel tovább intézményesített korrupció arányaiban már nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!