
Fotó: Barabás Ákos
Európai uniós vissza nem térítendő támogatásból újítják fel Szilágy megyében a Zilah és Szilágycseh közötti, 108 D jelzésű, valamint a Szilágycseh és Benedekfalva közötti, 196-os számú megyei utat.
2017. december 19., 21:012017. december 19., 21:01
Erről a Szilágy megyei önkormányzat alelnöke, Szilágyi Róbert István közleményben tájékoztatta lapunkat. A finanszírozási szerződést hétfőn írták alá Bukarestben.
A 108 D jelzésű szakasz korszerűsítése 48,6 millió lejbe kerül, ebből 47,5 millió lejt biztosít az EU, míg a másik utat 12,79 millió lejből modernizálják, a támogatás értéke pedig 12,51 millió lej. A szerződés szerint a szakaszokat teljesen felújítják, azaz stabilizálják a talajt, hidakat és útpadkákat építenek ki, valamint felfestik az útjelzéseket – mutatott rá Szilágyi Róbert Csaba.
továbbá az útszakaszok rendbetétele könnyebbé teszi a közlekedést Máramaros és Szatmár megye irányába is” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat alelnöke. A vissza nem térítendő támogatást a 2014/2020-as költségvetési ciklusban a Regionális Operatív Program keretében biztosítják.
Hasonló finanszírozásban részesül Kolozs megye is. A hétfőn aláírt szerződés szerint közel 100 kilométernyi utat korszerűsítenek a megyében.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!