
Többszöri halasztás után szeptember 10-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt a nagyváradi élményfürdő. A helyi önkormányzat által létrehozott megaberuházás még május végére elkészült, azonban több hónapig kellett várni a szükséges engedélyekre, elsősorban a térségben premiernek számító óriáscsúszdák miatt.
2016. augusztus 23., 19:132016. augusztus 23., 19:13
Călin Ardelean, az akvapark ügyvivője korábban a Digi24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy több óriáscsúszdával is problémák adódtak, ezért nem sikerült az ígért júliusi határidőre megnyitni a létesítményt.
Most, hogy a műszaki hibák elhárítását követően sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket, a váradi önkormányzat közterületeket felügyelő igazgatósága szeptember 10-én, szombaton 10 órakor annak ellenére megnyitja az egykori városi strand helyén épült Nymphaea Akvapark kapuit, hogy annak területén egyelőre nem oldották meg a közétkeztetést, csak nemrég hirdették meg az újabb tendert az élményfürdőben vendéglőket működtetni szándékozó cégek számára. Az ajánlatokat tartalmazó borítékokat kedden nyitották ki, miután az első versenytárgyalást érdeklődők hiányában érvénytelenítették.
Az illetékes igazgatóság szerint a következő néhány hétben a berendezések beüzemelése és tesztelése, illetve az alkalmazottak kiképzése zajlik, és az igazgatóság azt reméli, addigra a közétkeztetés problémáját is sikerül megoldani. „Várjuk a nagyváradiakat, illetve a turistákat, hogy közösen örüljünk a térség legkorszerűbb élményfürdőjének\" – írja meghívójában a működtető, amely szerint három órán keresztül 25 lejért, egész nap 50 lejért lehet fürdőzni az akvaparkban.
A nagyváradi önkormányzat által uniós támogatással, mintegy 91 millió lejből felépített élményfürdő két év alatt készült el, a kivitelező, a szegedi KÉSZ vállalat május végén adta át a létesítményt. A több mint 1500 személy befogadására alkalmas komplexumban összesen 7 szabadtéri és 13 beltéri medence, egy multifunkcionális sportpálya, wellness- és spaszolgáltatás várja a kikapcsolódni vágyókat. Van hullámfürdő, de az úszómedence és műugrómedence sem hiányzik – utóbbi országos versenynek is otthont adhat –, és összesen több mint egy kilométer hosszú – 9 külső és 4 beltéri – csúszda teszi teljessé a kínálatot.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
szóljon hozzá!