
Fotó: Borboly Csaba
Pár napja maradt a csíkcsicsói Olt-hidat építő jászvásári cégnek a munkálat befejezésére, ellenkező esetben a megbízó Hargita megyei önkormányzat felbontja a kivitelezési szerződést.
2016. szeptember 05., 18:212016. szeptember 05., 18:21
A megyei tanács közleménye szerint felszólították a hídépítőt, hogy próbálja betartani a határidőt, ellenkező esetben szeptember 12-ei hatállyal felbontják a kivitelezési szerződést. Az utolsó figyelmeztetésben az építésvezetők leváltását is kérte a megbízó, illetve azt, hogy biztosítsák a megfelelő gépeket és munkaerőt a munkálatok felgyorsítása érdekében – tudtuk meg.
A hídépítés elhúzódásáról többször beszámoltunk: egy hónapja úgy tűnt, hogy hamarosan végeznek a munkával, azóta a szigetelés és az építmény védőkorlátjai is elkészültek. A közúti forgalom számára viszont továbbra sem nyitották meg, csak gyalogosok, kerékpárosok számára járható, mert hiányzik az aszfaltburkolat.
Mint ismeretes, a korábbi, cserefából készült Olt-híd tartógerendái még 2012 novemberében szakadtak be egy billenőkocsis teherautó súlya alatt, a javítások ellenére szükségessé vált egy új híd építése, amely több mint egymillió lejbe kerül. Az építkezésre 2014 szeptemberében kötötték meg a kivitelezési szerződést, akkor még úgy tűnt, egy évvel később befejezik a munkát, amely azonban többször leállt.
Borboly Csaba megyei tanácselnök Facebook-bejegyzésben kifogásolta, hogy a kivitelező nem a tervezett ütemben halad a munkálatokkal, ezért napi 75,9 lej büntetőkamatot is felszámítottak a cégnek. A közlemény szerint a 123F jelzésű, Csíkcsicsót Oltfaluval és Csibával összekötő megyei úton található híd építésének késése annak is tulajdonítható, hogy a tanács szakemberei többször visszabontattak és újjáépíttettek egyes, nem megfelelőnek talált részeket. Szerződésbontás esetén a tanácsnak közbeszerzést kell kiírnia a hátramaradt munkálatok elvégzésére, ami újabb késést eredményezhet.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!