Hirdetés

Szerényebb az erdélyi megyék idei költségvetése

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A tavalyinál kisebb éves költségvetéssel számolnak 2016-ban az erdélyi megyei önkormányzatok: a visszaesés egyik oka, hogy erre az évre jóval kevesebb vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió, amely 2015-ben számos költséges nagyberuházást finanszírozott. 

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Barabás Hajnal

2016. január 31., 17:502016. január 31., 17:50

A kiadások növekedéséhez emellett a tavalyi közalkalmazotti béremelés is hozzájárult, a megyei hivatalok egy része ugyanakkor ebben az évben több szociális pályázatra különített el pénzt, mivel az állam évről évre kevesebb finanszírozást nyújt például az otthoni beteggondozással foglalkozó karitatív szervezeteknek, így a támogatás egyre nagyobb mértékben hárul az önkormányzatokra. A kisebb büdzsé ellenére a hivatalok igyekeznek beruházásokra is pénzt fordítani: a tervek között főként útépítések és -javítások szerepelnek.

A szociális védőhálóra költik a legtöbbet

A Kovászna megyei tanács és a hatáskörébe tartozó intézmények idén mintegy 197 millió lejből gazdálkodnak, ez kevesebb az előző két évi költségvetésnél, de nagyobb a korábbi esztendőkben meghatározott büdzsénél. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a pénteki tanácsülésen – amelyen elfogadták a költségvetést – rámutatott: a kiadások növekedése elsősorban annak tudható be, hogy emelkedtek a bérköltségek, tavaly ugyanis kétlépcsős, 12, majd 10 százalékos bérkiegészítést hajtottak végre. „A törvényhozók is belátták, hogy nem lehet csapnivaló fizetésekkel a közigazgatásban megtartani az alkalmazottakat” – fogalmazott a tanácselnök.

Strandvásárlásra különítettek el pénzt Csíkszeredában 
Elfogadta 2016-os költségvetését a csíkszeredai helyi önkormányzat pénteki ülésén: a megyeszékhely idén 147 millió lejből gazdálkodik, ebből 57 millió lejt szánnak fejlesztésekre. Antal Attila alpolgármester kifejtette: az ingatlanvásárlásra elkülönített 4,1 millió lejből idén egyebek mellett a Szeredai-fürdőnek azt a részét vennék meg, amelyet nemrég visszaszolgáltattak a tulajdonosnak. Elmondása szerint a tulajdonosok nyitottak az alkura, főként azért, mert a strand másik része az önkormányzaté.
Az önkormányzat ugyanakkor módosította a Csíki Csobbanó működési szabályzatát, ennek nyomán a megyei rendőr-főkapitányság különleges alakulatának nyolc alkalmazottja bérmentesen használhatja az uszodát edzésre. Ezt Szabó Soós Klára, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifogásolta, szerinte ugyanis az uszodai bérlet ára amúgy is szimbolikus.

A megszavazott éves keretből egyenlő mértékben költenek a már meglévő intézmények működtetésére, valamint fejlesztésekre, beruházásokra. Mint kiderült: a működtetésre fordított összeg felét a szociális védőháló erősítésére fordítják, az önkormányzat hatáskörébe tartozó állami intézményekben ugyanis 1340 gyermek nevelkedik, emellett pedig egy több mint száz férőhelyes öregotthont is támogatnak. Tamás Sándor arra is kitért, hogy a hivatal két alkalommal fog szociális pályázatot hirdetni, a kormány ugyanis idén tovább nyirbálta az erre fordított állami támogatást, nehéz helyzetbe hozva ezzel az otthoni idős- és beteggondozást ellátó karitatív szervezeteket.

Beruházások terén továbbra is prioritást jelent a Kovászna megyei önkormányzatnak az infrastruktúra-fejlesztés, amelyre a költségvetés 19 százalékát fordítják, ez pedig összegben kifejezve meghaladja a korábbi években erre szánt pénzmennyiséget. Tavaly a megyei utak korszerűsítésére 36 millió lejt különítettek el, ebből 102 kilométer utat tudtak aszfaltozni, idén pedig erre a célra 41 millió lejt fordítanak. Mint kiderült: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván keresztül Brassó megye határával összekötő forgalmas, de rendkívül leromlott állapotban lévő út korszerűsítésére már folyamatban van a közbeszerzés csakúgy, mint az új lécfalvi hulladékkezelő központhoz vezető szakasz felújítására vonatkozó licit.

A fejlesztésre szánt keret 16 százalékát, 11 millió lejt a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésére fordítanak, Tamás Sándor elmondta, fontosnak tartják, hogy versenyképes egészségügyi ellátást nyújtsanak. Idén ugyanakkor a közösségépítés jegyében tervez a megyei önkormányzat: több képzési lehetőséget fognak biztosítani abban bízva, hogy ezzel jobb megélhetést, hatékonyabb kenyérkereseti lehetőségeket teremtenek. A tanácselnök emlékeztetett: méhészeti, sajtkészítői, kulturális rendezvényszervezői, szakács-, szabás–varrás-, fazekas-, bútorfestő-, hegyvidéki mezőgazdász-, biogazdálkodási, lovastréner-, szociális gondozói és egészségügyi képzést fognak indítani.

Kevesebb állami támogatás Hargita megyének

A Hargita megyei önkormányzat is elfogadta múlt héten a 2016-os büdzsét, amelyet Borboly Csaba tanácselnök „a szükség költségvetésének” nevezett, mivel a hivatal működési költségeiből kellett elvonniuk ahhoz, hogy a fontosabb beruházások folytatására, illetve újak elkezdésére jusson pénz. A hivatal idén 333 millió lejből gazdálkodik – ez az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint 189 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi büdzsé. Borboly úgy nyilatkozott: ez egyrészt annak tudható be, hogy a kormány visszatért egy régebbi módszerhez, amelynek alapján az állami pénzt szétosztja, ez Hargita megyének mínusz 40 millió lejt jelentetett, az önkormányzat tavalyi költségvetését pedig egy 25 millió lejes hitel is növelte.

A hivatal közleménye szerint az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézményekben a 2014-es szintre csökkentették a kiadásokat, a beruházási tervek között pedig főként olyan projektek szerepelnek, amelyeket már korábban elkezdtek, de néhányj útfelújítás is helyet kapott a listán. Az elképzelések szerint folytatni fogják a csomafalvi, solymosi, büdösfürdői és csíkpálfalvi út korszerűsítését, emellett tovább dolgoznak az árvízkárok helyreállításán, valamint az atyhai és a két gyergyóremetei megyei út javításán.

Az új beruházások között szerepel ugyanakkor a járdaprogram, amely a megyei utak településeken átvezető szakaszain történő gyalogos forgalom biztonságát szolgálja. Növelték a megyei tanács támogatási programjainak keretösszegét is, amelyre civil szervezetek, egyesületek, egyházak pályázhatnak számos területen többek között sport-, kulturális, műemlékvédelmi, valamint készenléti tevékenységekre. Borboly az Agerpres-nek azt is elmondta: a költséghatékonyság érdekében korlátozzák az önkormányzat tulajdonában lévő gépkocsik használatát.

Műemlékek felújítására is van pénz

A székelyföldi megyékhez képest jóval nagyobb keretből, 764 millió lejből gazdálkodik 2016-ban Kolozs megy, amelynek önkormányzata az összegből 172 millió lejt fordít beruházásokra, fejlesztésekre. Vákár István, a megyei hivatal alelnöke a Krónikának elmondta: az idei büdzsé nagyjából megegyezik a tavalyival, viszont újdonság, hogy ebben az évben a műemlék épületek felújítására is tettek félre pénzt, ugyanakkor leltárba veszik a turisztikai jelentőségű útszakaszokat.

Az alelnök beszámolója szerint a megyei önkormányzat 15 millió lejt szán a Tetarom 4-es ipari park korszerűsítésére, emellett komolyabb összeget fordítanak az uniós forrásból is finanszírozott hulladékkezelő központ építésére, ugyanakkor kénytelenek voltak jelentős mennyiségű pénzt elkülöníteni a Kolozsvár Aréna adótartozásainak törlesztésére. Ez utóbbi intézkedésre a számvevőszék kötelezi a megyeházát.

Vákár lapunknak úgy fogalmazott: útjavításokra „elég szép összeget sikerült elkülöníteni”: a többségében magyarok lakta települések vonatkozásában a magyarszováti, valamint a Kalatoszentkirály és Zentelke felé vezető út felújítását fejezik be idén. Ezenkívül kisebb útjavításokat terveznek több településen, például Vajdakamaráson és Bálványosváralján. Vákár István azt is elmondta: a végső változatban is megmaradt a magyar kulturális intézmények és egyházak támogatására korábban kialkudott keret. Mint rámutatott: a megyei önkormányzat már pénteken kiírta a támogatási pályázatokat, amelyekre február 19-éig jelentkezhetnek a magyar civil szervezetek ifjúság, kulturális vagy egyházi jellegű projektjükkel.

Kisebb összeg áll a Bihar megyei tanács rendelkezésére is. Idei költségvetése 376 millió lej, ez alig 86 százaléka a tavalyi 435 millió lejnek – közölte az Ebihoreanul.ro hírportál. Ennek oka, hogy míg tavaly a megye közel 78 millió lejt kapott az EU-tól, idén csak 48 millió lejre számíthat: a támogatásból – más megyékhez hasonlóan – elsősorban a korszerű hulladékgazdálkodási központot fejezik be. A Bihar megyei hivatal ugyancsak a szociális védőháló fenntartására különíti el a legtöbb pénzt, 132 millió lejt, amelyből az állami intézményekben nevelkedő gyermekek gondozásán kívül, a fogyatékkal élőket is segítik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés