
Van fotója a sepsiszentgyörgyi rendőrségnek a román zászló helyett felvont székely lobogóról, állítja Ioan Popa, a Kovászna megyei rendőrparancsnok, de azért nem hozzák nyilvánosságra, hogy ne szítsanak ellenségeskedést.
2015. december 23., 19:312015. december 23., 19:31
A rendőrségi sajtótájékoztatón az újságírók kérésére számoltak be arról, hogyan halad a nyomozás a zászló és a legutóbbi helységnévtábla-gyalázás ügyében. Ezekben az esetekben vagy nem sikerült kideríteni, ki az elkövető, vagy tudják, de nem sikerült bizonyítani.
Mint ismeretes, november 30-án az ismeretlen román katona sepsiszentgyörgyi szobra mellett a román zászlót székely lobogóra cserélték, a trikolór azonban hamarosan a helyére került. A megyeszékhelyen többen úgy vélik, hogy a szobor mellett ugyanaz a régi, megkopott román zászló lobog, mint november 30-a előtt, holott a prefektúra szerint Sebastian Cucu kormánymegbízott vitt új lobogót az ismeretlen tettesek által eltávolított helyére. Egy biztonsági szakértő szerint képtelenség lett volna reggel észrevétlenül levonni a magas rúdról az egyik zászlót és felvonni helyette a másikat.
A négy magyar helységnévtábla ügyében Popa elmondta, tudják, kinek a tulajdonában vannak a lefotózott gépkocsik, kihallgatták őket, s ha bebizonyosodik, hogy ők az elkövetők, pénzbírságot kapnak. Tudják, hogy két évvel ezelőtt ki rongálta meg az óriási román zászlót a prefektúra előtt, de nem tudják bizonyítani, a SIC-pannó tavalyi megrongálásával pedig, mint fogalmazott, nem foglalkoztak kiemelten.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!