
Fotó: Facebook/RMDSZ
Magyarázatot kért Darius Filip Szatmár megyei prefektus Nagykároly polgármesterétől, Kovács Jenőtől, amiért a településen felállított, Marchiş Otiliát és Ady Endrét ábrázoló szoborpáros hétvégi avatóünnepségén csak a magyar zászló volt látható.
2017. november 21., 11:272017. november 21., 11:27
2017. november 21., 17:132017. november 21., 17:13
A prefektus az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében magyarázatot kért az elöljárótól a román nemzeti jelképek hiánya miatt. Ugyanakkor kifejti, hogy miután választ kap a polgármestertől, „meghozza a megfelelő intézkedéseket”.
Ezzel egy időben Kovács Jenő, a szatmári város RMDSZ-es elöljárója elnézést kért az ügy kapcsán. A polgármester a Nagykárolyi Anziksz internetes újságnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: a magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen eseményre zászlókkal vonuljanak fel.
Arra kérem azt, aki ezt szervezte – mert nekem erről nem volt tudomásom –, hogy gondoljon bele abba, amit mondok, hogy mindez milyen hatást eredményez. Nem szabad így cselekedni! Nem szabad provokálni, hiszen ezzel úgymond lovat adunk a soviniszták alá. Ez nem volt szép dolog, nem volt szerencsés. Nagyon sajnálom! Elnézést kérek, amiért egy ilyen magasztos ünnepre árnyék vetült” – nyilatkozta a polgármester.
Kovács Jenő hozzátette: nincs szükség az ilyesmire egy olyan szobor esetében, mely a román–magyar barátságot hivatott kiemelni. „Ha már mindenképpen zászlókat akartak, akkor miért nem hoztak magukkal román zászlót is?” – tette fel a kérdést a polgármester.
Mint arról beszámoltunk, a hétvégén több helyszínen zajló rendezvénysorozatot tartottak Ady Endre születésének 140. évfordulója alkalmából. A szülőfalujában, Érmindszenten tartott programsorozat szombaton Nagykárolyban folytatódott, itt a Károlyi-kastély kertjében felavatták az Ady Endrét és Marchiş Otiliát ábrázoló szoborpárost – Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész alkotását. A költő szűk baráti köréhez tartozó Marchiş Otiliát (egy görögkatolikus esperes lányát, Bölöni György irodalmár, újságíró feleségét) Ady Itókának becézte. A szoboravatást az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a helyi polgármesteri hivatal közösen szervezte, az ünnepségen felszólalt Kovács Jenő polgármester és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is.
Negatív elismerés Kovács Jenőnek - Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta tegnap bejelentette: Kovács Jenő polgármester „szervilizmusát" Beolvadásból jeles-díjjal honorálja, az oklevelet már a tegnap elpostázták az elöljárónak. „Kovács Jenő bocsánatkérő, fölösleges szervilizmusa felháborító! Polgármesterként ő nem csak városgazda, hanem a nagykárolyi magyar közösség vezetője is. Így példát kell mutatnia a magyar kiállásban és a nemzeti identitás felvállalásában" – hangsúlyozta Tőke Ervin, a Minta elnöke. Hozzátette: bár korábbiakban a nagykárolyi polgármester azzal bíztatta a nagykárolyi magyar lakosságot, hogy „nem hátrálunk meg”, a prefektus összeráncolt szemöldöke láttán már másként viszonyult a magyarság kérdéséhez. „A magyarok itthon vannak Erdélyben, így egy magyar rendezvényen a magyar zászló normalitás, nem pedig provokáció" – mondta Tőke Ervin.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!