
Fotó: MTI
Magyarországi balliberális véleményformálók össztüzébe került a Lehet Más a Politika (LMP), miután Szél Bernadett egyedüli ellenzéki politikusként részt vett az általuk fideszes rendezvénynek nevezett 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tusnádfürdőn.
2016. július 28., 10:192016. július 28., 10:19
2016. július 28., 12:352016. július 28., 12:35
A Magyar Nemzet napilap csütörtöki cikke szerint a fő kritika az volt, hogy a zöldpárt társelnöke egy tusványosi vitában arról beszélt az október 2-ára kitűzött kvótaellenes népszavazás kapcsán, hogy a migráció és a bevándorlás mindig is nemzeti hatáskörbe tartozott. Ezzel pedig ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint a budapesti kormány, illetve a Jobbik. Tamás Gáspár Miklós – kolozsvári származású – filozófus például úgy fogalmazott: a párt kiállította magáról azt a bizonyítványt, „amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak”.
A lap szerint nemcsak Szél Bernadettet, hanem a párt emblematikus arcát, a társelnöki posztról nemrég leköszönt Schiffer Andrást is bírálták, miután a Kárpát-medence legnagyobb szabású ifjúsági fesztiváljának nevezte a Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, és egyértelművé tette: ő már háromszor ott volt Tusványoson, sajnálja, hogy idén nem ment el, de jövőre újra ott lesz. Facebook-oldalán például valaki úgy kommentálta Schiffer kijelentését, hogy „menjen. Vissza se jöjjön”. Az LMP korábbi vezetője erre úgy reagált: „Eddig mindig csak Izraelbe küldtek el, most Székelyföld debütál.”
Schiffer reagált a Quimby együttes fellépésével kapcsolatos balhéra is, leszögezve: szerinte egyáltalán nincs miért magyarázkodnia a zenekarnak. Mint arról beszámoltunk, az alternatív rockot játszó banda rajongóinak egy része felháborodott a Quimby tusványosi fellépése miatt, szerintük hiba volt, hogy az utóbbi időben a dalaiban a jelenlegi rendszert bíráló együttes színpadra lépett „Orbán Viktor házi rendezvényén”.
Mások viszont védelmükbe vették a Quimbyt, felhívva a figyelmet a politika és a zene szétválasztásának fontosságára. Sokak szerint tévednek, akik a saját politikai nézeteik miatt bírálnak egy zenekart, arról nem beszélve, hogy a Tusványos az egyik legjobb koncerthelyszín, minden zenész álma, hogy ilyen fantasztikus helyen lépjen fel legalább egyszer az életében.
A botrányra a Quimby közleményben reagált közösségi oldalán. „A zenekar egy zenei fesztiválra utazott Erdélybe, hogy nagy szívvel muzsikáljon az ott élő magyar embereknek. A napközbeni politikai programoktól elhatárolódunk. Cefetül rühelljük, ha bárki is a saját politikai meggyőződésének erősítésére használja a bandát. A közönség este 10 után a miénk” – áll többek között a banda állásfoglalásában.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!