
Fotó: Barabás Ákos
Nem hajtja végre a táblabíróságnak a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ítéletét Sándor József felsőboldogfalvi polgármester.
2016. november 03., 14:042016. november 03., 14:04
Felsőboldogfalva immár a második község Udvarhelyszéken, ahol a magyarellenességéről elhíresült Dan Tanasă blogger pereskedése miatt le kell venni a polgármesteri hivatalról a magyar Községháza feliratot. A községi elöljáró határozottan kijelentette: nem fogja végrehajtani az ítéletet.
Sándor József polgármestertől megtudtuk, a korábbi székelyföldi esetekhez hasonlóan Dan Tanasă azzal vádolta a felsőboldogfalvi hivatalt, hogy a községháza nem megfelelő fordítása a primăriának. A blogger először levélben kérte a magyar felirat eltávolítását, majd miután az önkormányzat nem tett eleget kérésének, idén tavasszal bírósághoz fordult. A bíróság alap- és felsőfokon is neki adott igazat. „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg\" – magyarázta a polgármester, hogy egyebek mellett mivel védekeztek a bíróságon.
A legutolsó táblabírósági ítélet végrehajtásának 30 napos határideje jövő héten jár le, ám Sándor József kijelentette: a hivatal ugyan tanácstalan az ügyben, eltávolítani viszont nem fogják a feliratot. „Nem azért helyeztük el ezelőtt három évvel a Községháza feliratot, hogy most leszedjük. Most cseréljük át polgármesteri hivatalra? Ez sem biztos, hogy megfelelő lesz, hiszen ezt sem tudta senki biztosan megmondani\" – fakadt ki Sándor József, aki szerint a bíróság rutinszerűen hozta az ítéletet. Hozzátette, nagy valószínűséggel végrehajtókat fognak küldeni a feladat elvégzésére. Noha civil szervezet már ajánlott fel segítséget, a polgármester abban bízik, hogy a december 11-ei választások után lesz parlamenti képviselete a magyaroknak, és a politikusok segíteni fognak az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, Dan Tanasă korábban a korondi önkormányzatot is beperelte a magyar Községháza felirat miatt, ott szintén táblabírósági döntés született az eltávolításról. A községvezetés nemrég a magyar és a román megnevezést is leszedette az épületről.
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!