Hirdetés

Székely szabadság napja: a csendőrség felkészült a közrend biztosítására

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A tömegrendezvények megszervezését szabályozó törvényes előírások betartására szólította fel a román csendőrség marosvásárhelyi mobil egysége a székely szabadság napja alkalmából tartandó szombati marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás résztvevőit.

MTI

2018. március 07., 21:572018. március 07., 21:57

Szerdai közleményében a csendőrség, amely a korábbi években több ízben megbírságolta a város utcáin úgymond „engedély nélkül” felvonuló tüntetőket,

idén semmi jelét nem adta annak, hogy jogtalannak tekintené és akadályozni próbálná a résztvevők bevonulását a város főterére.

Hirdetés

A hatóság rámutatott: a szervezők egy megemlékezést, illetve ahhoz kapcsolódó felvonulást és tüntetést jelentettek be szombatra, a csendőrség pedig felkészült arra, hogy a közrendet biztosítsa az „Autonómiáért és régiósításért, illetve Románia közigazgatási átszervezését célzó jelenlegi tervezet ellen szervezett felvonulás és nagygyűlés” elnevezésű rendezvényen, amelyet Marosvásárhelyen tartanak szombaton, 16 és 19 óra között.

Idézet
A csendőrség a feladatainak megfelelően biztosítja és védi az állampolgárok tömegrendezvények szervezéséhez fűződő jogát mindaddig, amíg ezek a rendezvények békésen zajlanak”

– áll a közleményben, amely szerint a cél az, hogy megelőzzenek bármilyen incidenst a nagygyűlés helyszínén (a székely vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél), mind pedig a gyülekezés, illetve az elvonulás útvonalain.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egy hónapja tett közzé felhívást, amelyben – a korábbi évek hagyományának megfelelően – marosvásárhelyi felvonulásra hívja híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke kiemelte: az idei marosvásárhelyi felvonulásra olyan évben kerül sor, amikor kibontakozása századik évfordulóját ünnepli a székely önrendelkezési mozgalom, amikor ötven év telt el azóta, hogy Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor megszüntette a Székelyföldre kiterjedő Magyar Autonóm Tartományt, amikor harmadjára került a román parlament asztalára a Székelyföld területi autonómiájának statútumtervezete, és amikor Románia – azóta leváltott – miniszterelnöke akasztással fenyegette meg a székelyeket.

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester néhány nappal később sajtóértekezleten fejezte ki rosszallását az emberek utcára szólítása, „bujtogatása” miatt. A polgármesteri hivatal ezúttal arra hivatkozva emelt kifogást a felvonulással szemben, hogy az évek óta bejáratott útvonal egy kórház előtt is elhalad. Az idei megemlékezést és felvonulást tavaly márciusban jelentették be a polgármesteri hivatalnál, amely a bejelentés utáni 48 órában tilthatta volna be a rendezvényt, de tiltó határozat nem született.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés