
Fotó: Alexandru Pînzar
A székely jelképekről, Erdély szimbólumairól tartott többek között előadást Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a múlt héten Iaşi-ban, a 18. Országos Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson.
2018. május 14., 09:342018. május 14., 09:34
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke – egyetlen magyar résztvevőként –a szombaton befejeződött kongresszus nyitányaként Erdély címeréről tartott előadást.
majd Erdélynek Romániával való egyesülését követően a Román Királyság 1921-ben elfogadott, Keöpeczi Sebestyén József által készített címerében szintén a negyedik mezőbe került.
Szekeres Attila István továbbá bemutatta a résztvevőknek az általa szerkesztett, a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadásában az elmúlt év végén román nyelven megjelent Simboluri istorice secuieşti (Székely történelmi jelképek – szerk. megj.) című tanulmánykötetet, melynek címertani fejezetét ő írta, pecséttani részét Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, zászlótörténeti fejezetét Mihály János lövétei történész, a Nemzetstratégiai Kutatóközpont munkatársa jegyzi.
Szekeres Attila István heraldikust az elmúlt év végén választották a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává. A Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága 2005-ben akkreditálta, hites címergrafikussá minősítette, az egyetlen magyar az ország hat hites címertervezője közül. Hitvallása szerint a múltat próbálja átmenteni a jövő címereibe.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!