2012. január 13., 09:012012. január 13., 09:01
Szász Jenő, az MPP elnöke csütörtökön, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a parlamenti küszöb „az RMDSZ legkedvesebb eszköze” ahhoz, hogy megőrizze monopólium-helyzetét a romániai magyar közösségben, és amellyel az egység szükségességére hivatkozva „zsarolja” a többi magyar politikai alakulatot.
Az MPP elnöke szerint a párt támogathatja az etnikai arányosság elvének beépítését a választási rendszerbe, amit Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke javasolt, de úgy véli, hogy a parlamenti küszöb megszüntetése „még demokratikusabb megoldás”.
„A parlamenti küszöb eltörlésével minden résztvevő egyenlő esélyekkel indulhat a választásokon. Ez a leginkább demokratikus megoldás” – mondta Szász Jenő.
Hozzátette: az összes romániai politikai alakulat közül az RMDSZ számára a legfontosabb a parlamenti küszöb, mivel a magyar közösséget egységre buzdíthatja a törvényhozási képviselet elveszítésének lehetőségére hivatkozva.
Mint arról tájékoztattunk, Tőkés László EMNT-elnök nemrég nyílt levelet intézett Traian Băsescu államfőhöz, akinek a támogatását kérte ahhoz, hogy a választási rendszerbe épüljön be az etnikai arányosság elve, amelynek alapján a romániai magyar közösség összlakossági arányának függvényében részesül rögzített számú parlamenti mandátumokban.
Tőkés javaslatát egyébként a román pártok határozottan elutasították, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pedig egyenesen tudományos fantasztikumnak nevezte.
| A budapesti kormányt támogató megmozdulásokat szervez január 21-én, több erdélyi településen az MPP – jelentette be Szász Jenő. A pártelnök szerint ezeket azért szervezik, mivel Magyarország kormánya jelentős lépéseket tett a környező országokban élő magyarok érdekében. Szász szerint a január 21-én, szombaton 17 órakor kezdődő szimpátia-demonstrációkat Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyen tartják, de arról is tárgyalnak, hogy más településeken, például Kolozsváron és Nagyváradon is tartsanak hasonló rendezvényeket. Január 21-én egyébként Budapesten is szimpátia-tüntetést tartanak a magyar kormány támogatására. |
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.