Hirdetés

Szándékos diszkriminációra panaszkodnak a brassaisok

Szándékos diszkrimináció eredménye, hogy a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Gimnáziumban 2010 óta immár a harmadik elméleti osztályt szüntetik meg – véli a tanintézet tanári közössége.

Kiss Előd-Gergely

2017. február 01., 19:502017. február 01., 19:50

Tovább küzd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Gimnázium tanári közössége az iskolát érő, évek óta tartó, szerintük szándékos hátrányos megkülönböztetés ellen. A pedagógusok szerdán, a tanintézet fennállásának 60. évfordulója alkalmából szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben hangsúlyozták: továbbra is úgy látják, hogy veszélyben van a Brassai elemi és általános tagozatos képzése, miután a következő tanévtől megszűnik az egyetlen elméleti képzést nyújtó kilencedik osztályuk.

Mint írják: az elmúlt napok eseményei, sajtónyilatkozatai és interjúi nem adtak választ, magyarázatot legfontosabb kérdéseikre, felvetéseikre. A tanári kar emlékeztetett: nem reálisak azok a kijelentések, miszerint a kolozsvári iskolában „csak egy” osztályt szüntettek meg, hiszen 2010 óta ez már a harmadik, elméleti képzést nyújtó osztály, amelyről le kell mondaniuk, ráadásul más, a tanintézetet hátrányosan érintő intézkedést is hoztak az illetékesek. Mint rámutattak, eközben a kincses város többi magyar iskolája változatlan körülmények között működhet.

„Nem kizárólag a mostani döntésről van szó, hanem a Brassai Sámuel Elméleti Gimnáziumot 2010 óta sújtó, negatívan diszkrimináló döntések sorozatáról” – magyarázzák. A pedagógusok kifogásolják, hogy a mai napig nem kaptak magyarázatot arra, hogy az elmúlt években miért épp a Brassaiban szüntettek meg kilencedikes osztályokat. A tanári közösség nem érti, hogy az osztálymegszüntetésről szóló döntés meghozatalánál miért nem vették figyelembe, hogy a szülők a 2013-ban az iskolára „erőltetett” szakosztály helyett a természettudományi osztályt részesítik előnyben. „A gimnázium rendszeresen felméri a szülők igényét, és ennek alapján nyújtja be beiskolázási kérését. A szülők pedig természettudományi osztályt kértek, sőt kérésüket hivatalosan is iktatták a tanfelügyelőségen” – olvasható a közleményben.

Szerintük nem jó érv, hogy a kolozsvári magyar iskolaigazgatók nem tudtak egymás között megegyezni, hogy melyik tanintézetben szüntessenek meg osztályokat, erről ugyanis a témában szervezett megbeszélésen nem is lehetett volna döntést hozni a vonatkozó kormányrendelet miatt. Hangsúlyozzák: a döntés meghozatalára egyébként is csak az iskola vezetőtanácsa jogosult. A pedagógusok szerint más megye példáját kellene alkalmazni, azaz évente változtatni, hogy melyik iskola indít kilencedik osztályt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés