
Fotó: Boda L. Gergely
Nem történt fegyelmi kihágás, így fenyítésre sem került sor, hanem inkább jól kibeszélték magukat, és erőt gyűjtöttek az elkövetkező nehéznek ígérkező három hónapra – jellemezte a marosvásárhelyi RMDSZ-frakció kedd esti ülését Soós Zoltán frakcióvezető.
A találkozón többek között a múlt csütörtöki tanácsülésen történtekről tárgyaltak. Mint arról beszámoltunk, az ülésen az RMDSZ az előzetes egyeztetés és bejelentés alapján a városmenedzseri tisztségre vonatkozó határozattervezet halasztását kérte. Ez azonban nem kapta meg a szükséges szavazatot, s a tervezet eredeti formájában történő szavazásra bocsátásakor két RMDSZ-es tanácsos, Benedek István és Peti András alpolgármester igennel szavazott.
A múlt heti esetről szólva Soós Zoltán frakcióvezető kifejtette: az előzetes frakciódöntés a halasztásról szólt. A második szavazásról nem volt egyeztetés, de magától értetődő, hogy ha halasztást kértek, az nem jelent igennel való szavazást. Hangsúlyozta: a két RMDSZ-es igen nem osztott és nem szorzott a citymenedzseri állás elfogadásának kérdésében, hiszen csak egyszerű többségre volt szükség.
„Beszélgettünk arról, hogy ilyen és hasonló esetben, ha valaki a frakcióból azt érzi, túl nagy nyomás nehezedik rá – mint Peti Andrásra, aki kissé később szavazott, miközben Claudiu Maior is rászólt –, akkor időt kell kérni arra, hogy átgondolja döntését, vagy egyeztessen a frakcióval. Biztos lesznek még hasonló nehéz pillanatok, döntések az elkövetkező három hónapban, a választások előtt” – mondta Soós, aki szerint egy ilyen kibeszélő beszélgetésre már rég szükség volt a frakcióban.
Hangsúlyozta, építő jellegű egyeztetés volt, amelyben arra fektették a hangsúlyt, hogyan tudják támogatni, erősíteni egymást. Múlt pénteken, a tanácsülést követően Soós Zoltán kifogásolta, hogy Peti András és Benedek István a városmenedzseri tisztség létrehozása mellett szavazott annak ellenére, hogy előzőleg az RMDSZ-frakció a halasztásról döntött. Úgy vélte, aki az RMDSZ frakciója ellen szavaz, az a magyar politikai közösség képviselete ellen jár el, ami nem elfogadható.
A keddi frakcióülést követően a Transindex hírportálnak már úgy nyilatkozott, érzékelik a problémát, de nem szeretnék az ügyet a nyilvánosság előtt megbeszélni. Kifejtette, nem Peti megregulázása a cél, hanem hogy a következő három hónapban ténylegesen együtt tudjanak dolgozni. Úgy vélte, bár Peti András alpolgármesterként bevált, a városi RMDSZ-szervezet vezetésére nem alkalmas.
„A pártvezetésben komoly problémák és hiányosságok vannak, és azt nem szabad tolerálni” – jelentette ki a hírportálnak Soós, többek között azt kifogásolva, hogy a városi szervezet nem fogadott el cselekvési tervet a magyar polgármesterjelölt és tanácsosjelöltek támogatásáról.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!