
Fotó: Barabás Ákos
Megkötötte a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a keretszerződést az egészségügyi szolgáltatókkal, így a következő egy évben minden téren biztosított a lakosok számára az alapellátás..
A pénztár adatai szerint megyei szinten 382 megállapodást kötöttek összesen 386 szolgáltatóval. Duda Tihamér, a biztosítási pénztár megyei vezetője rámutatott: a lakosok és a szolgáltatók számát figyelembe véve megfelelő mértékű a lefedettség, de vannak olyan települések, elsősorban elszigetelt falvak, ahol szükség lenne még háziorvosokra. „Az ideális az lenne, ha további tíz szakemberrel köthetnénk szerződést, ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt elért hat orvos praxisát is ajánlott lenne átvenni” – magyarázta Duda.
A pénztár Hargita megyében 152 háziorvossal írt alá egyéves megállapodást. Az igazgató azt is elmondta: a vidéken dolgozó szakemberek pluszjuttatásban részesülnek attól függően, hogy rendelőjük mennyire félreeső helyen van. Az illetékesek azt is közölték: 122 gyógyszertárral kötöttek szerződést, míg a járóbeteg-rendelői szakorvosi vizsgálatok biztosítása érdekében 33 megállapodás született.
A 2016–2017-es egészségügyi alapcsomagba a fogászati szolgáltatások is bekerültek, ennek nyomán a biztosítási pénztár 39 fogorvossal állapodott meg, ez a megye szakembereinek mintegy húsz százaléka. E téren meglehetősen hiányos az ellátás, számos településen ugyanis egyáltalán nem dolgozik a biztosítóval szerződött fogorvos. A kórházaknak nyújtott finanszírozás megyeszerte 1724 ágy fenntartását fedezi, ebből 667 a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházban van fenntartva. Ezenkívül négy laboratóriumi egészségügyi szolgáltatóval is szerződtek.
Duda Tihamér rámutatott: a szakorvosok tekintetében Hargita megyében nincsenek komoly gondok, néhány helyen tapasztalnak hiányt. A pénztár igazgatója arról is beszámolt: bizonyos feltételek mellett van lehetőségük arra, hogy szakorvosokat alkalmazzanak – akár év közben is. Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Tölgyesen a pszichiátriai osztályon lehetne szakembereket alkalmazni, a megyeszékhelyen ugyanakkor a traumatológián és a baleseti sebészeti osztályon is vannak szabad helyek. Gyergyószentmiklóson radiológussal, sebésszel, szülész-nőgyógyásszal és belgyógyásszal tudnának szerződni. Székelyudvarhelyen fizikoterápiás szakembert és fül-orr-gégészt is alkalmazhatnak.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!