
Fotó: Barabás Ákos
Figyelmet fordítana az átláthatóságra, a szakmaiságra, és a területrendezési terv elkészítését is szorgalmazza Lukács László udvarhelyi független polgármesterjelölt, aki csütörtökön ismertette kampányprogramját.
2016. április 14., 19:502016. április 14., 19:50
„Az igazi újdonság ebben a választásban szerintem a független jelölt léte. Én vagyok a választás szabadsága” – jelentette ki Lukács László.
Elmondta, sosem volt tagja semmilyen pártnak, és jelenleg sem támogatják politikai szervezetek. Úgy érzi, nem egy megélhetési politikusra van szüksége a városnak, hanem egy olyan vezetőre, akinek küldetéstudata van, szeretne tenni a városért. Büszke arra, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltállításáról szóló tárgyalások során felmerült az ő neve is, hiszen ebből kitűnik, hogy a pártok is láttak benne lehetőséget.
Lukács hangsúlyozta: nem kampányol, hanem reálisan megvalósítható ígérteket tesz. Véleménye szerint nem kell „nagy modern dolgokat építeni, hiszen az nem Székelyföld”. „Azt kell rendbe tenni, amink van, majd építeni, de nem nyugati stílusban” – fogalmazott.
A jelölt szerint bevásárlóközpontok nyitása helyett inkább a kisboltokra kell gondolni. Hiteles, szakmai városvezetést szeretne úgy, hogy a szakbizottság vitáiba bevonja a civileket, vállalkozókat.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!