
Fotó: Thomas Campean
Nem kért jóváhagyást a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökségtől a Maros Vízügyi Igazgatóság a Zetelakán elvégzett mederszabályozási munkálatra. A település sportterme és -pályája mögött a Nagy-Küküllő egyik kanyarulatát egyenesítette ki a vízügy – az eredetitől mintegy harminc méterre új medret vágva a folyónak –, ám a munkálatok terveit nem láttamoztatták a megyei környezetvédelmi ügynökségnél.
2015. június 10., 19:142015. június 10., 19:14
Amint azt Domokos László József, az intézmény vezetője elmondta, a munkálatok fő engedélyezője ugyan a vízügy, de csak a környezetvédelmi ügynökség előzetes tájékoztatásával és a munkálatok terveinek a bemutatásával kezdhetett volna neki a vízügyi igazgatóság a folyó elterelésének.
„Ezzel kapcsolatosan nálunk nem volt letéve semmilyen kérelem. Mederszabályozásra nincs kiadva engedély tőlünk” – fogalmazott a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője, érthetetlennek nevezve azt, hogy a vízügy ismét figyelmen kívül hagyta ezt a kötelezettséget. A beavatkozás környezetre gyakorolt esetleges káros hatásait csak egy hatástanulmánnyal lehetne felmérni, ezt viszont a kivitelezőnek kellett volna megrendelnie még a munkálatok megkezdése előtt – tájékoztatott a környezetvédelmi ügynökség igazgatója.
A munkálatokat végző Maros Vízügyi Igazgatóság szóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy a parterózió miatt vált szükségessé a munkálat, ugyanis a folyó egyre mélyebben vágott utat magának a település irányába, veszélyesen megközelítve a lakóházakat. Mint ecsetelte, az éves munkaterv része volt a mederszabályozás, amit a fővárosban is engedélyeztek, és örülnek, hogy a költséges beavatkozásra jutott pénz, és a tervnek megfelelően idén el is tudták végezni azt.
Az erózió megakadályozásának szükségességét erősíti az is, hogy ottjártunkkor egy, a helyszín közelében lakó középkorú nő is úgy emlékezett, hogy a Küküllő negyven-ötven évvel ezelőtt valóban nem ott folyt, ahol most lezárták a természetes medrét, hanem nagyjából az újonnan kiásott folyóágy helyén. A megkérdezettek szerint a helybéliek egyetértenek a beavatkozással, az erózióvédelem módját azonban többen – horgászok és természetvédők – is vitatják.
A pletykák szerint a zetelaki önkormányzat kérelmezte a folyó elterelését, mert a régi meder helyén új futballpályát építenének. Cáfolat vagy az információ megerősítése érdekében több ízben is kerestük Zetelaka polgármesterét, ám hívásunkra egyetlen alkalommal sem válaszolt.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!