
Csütörtökön kezdődik a Kovászna megyei Csomakőrösön a Sic Feszt Székelyföldi Szabadegyetem, amelyen a szervezők a szórakoztatáson kívül aktuális közéleti témákra is hangsúlyt fektetnek – adta hírül közleményében a vasárnapig tartó rendezvény főszervezője, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit).
2016. augusztus 09., 14:502016. augusztus 09., 14:50
A fesztiválozókat változatos programkínálattal várják, többek között a székelyföldi turizmusról, fesztiváldivatról, közösségi médiáról tartanak előadásokat a meghívott előadók. Nem maradnak el a helyi gazdasági fejlesztéseket boncolgató beszélgetések sem, illetve bemutatják azt is, hogy milyenek az európai parlamentben dolgozók mindennapjai.
A rendezvény hivatalos megnyitója pénteken 10 órától lesz, ahol többek között felszólal Kelemen Szilárd Péter, a rendezvény főszervezője, Oltean Csongor, a Hárit elnöke, Gyerő József, Kovászna város polgármestere, valamint Fejér László Ödön parlamenti képviselő. A program szerint szombaton családi napot tartanak: több mint ötvenféle játékkal, rajzpályázat-kiértékelővel. Ezen a napon lép színpadra a Kelekótya, valamint az Evilági együttes Sepsiszentgyörgyről.
A rendezvény ugyanakkor diákolimpiának is otthont ad, melynek célja, hogy a fiatalok a csapatmunkát is megtapasztalják. A győztes csapat nyereménye egy brüsszeli tanulmányút lesz. A Márton Áron-emlékév kapcsán a püspök életét bemutató kerekasztal-beszélgetést szerveznek. A fesztivál zenei felhozatala idén is változatos, többek közt a Bagossy Brothers Company, a Wellhello, az Intim Torna Illegál, az Ocho Macho lép színpadra, de helyi tehetségeknek is biztosítanak fellépési lehetőséget.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!