2011. március 15., 12:312011. március 15., 12:31
A díjátadó ünnepségén kedden a Pilvax kávéházban Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke arról beszélt, hogy a médiatörvény elfogadásával a sajtószabadság is áldozatául esett a kormány politikai rendszerváltásának, és ismét a jogszabály visszavonására szólította fel a kabinetet. Helyette egy szakmai szervezetek bevonásával készülő új médiaszabályozás megalkotását sürgette.
A pártelnök kifejtette: az elmúlt években egyszer sem volt olyan aktuális a sajtószabadság kérdése, mint most, a kormány ugyanis mindent elkövet a demokrácia alapértékeinek korlátozásáért. Hozzátette: mindig azok igyekeznek korlátozni a sajtót, akik nem biztosak magukban és félnek a néptől.
Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjazottakat méltatva elmondta, először esik meg, hogy politikust jutalmaznak. Szavai szerint azért esett Martin Schulzra a választásuk, mert a médiatörvénnyel szembeni kiállásakor a magyar sajtószabadságot vette védelmébe az Európai Parlamentben.
Markó Béláról – aki nem volt jelen a díjátadón, levélben köszönte meg az elismerést – szólva Földes György azt emelte ki, hogy az elmúlt húsz évben a kisebbségi jogokért és a sajtószabadságért küzdött.
A számos szocialista politikus jelenlétében megtartott díjátadón Martin Schulz kifejtette: demokratikus országokban a média ellenőrzi a hatalmat, az ellenkezőjének még a látszatától is óvakodni kell. Kitért arra is, Angela Merkel német kancellár sosem állította, hogy a neki szóló kritika Németországot, és nem a kormányát érte. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az Európai Parlamentben nem Magyarország, hanem a magyar médiatörvény kapott bírálatot.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!