Sulyok Tamás Kolozsváron: az Alkotmánybíróság elnöke szerint az egykori meghurcoltak példája a szabadság vállalásáról szól

– Mi volt a frissen berendezkedő kommunista rendszer szemében édesapja bűne?

– Édesapám ügyvédként dolgozott Székesfehérváron. A háborút követően ingyen elvállalt egy válóperes ügyet egy olyan asszony védőügyvédjeként, akinek férje a kommunista párt helyi titkára lett. Tudjuk, hogy válóperes ügyben a másik fél nem szokta az alperes védőügyvédjét megszeretni.

Szerencséje volt, hogy idejében elmenekülhetett. Kivégzését úgy úszta meg, hogy tíz évig az ország másik felében bújkált papírok nélkül. Ez idő alatt testvéreim ki sem ejthették szájukon azt a szót, hogy apuka. Én 1956-ban születtem, és addigra már elkészültek apám papírjai.

A magyar gulyáskommunizmus miatt ez mégsem volt annyira súlyos időszak, mint Romániában.

– Az egykori meghurcoltak keserves emléke, hogy Magyarországon sem az átvilágítást, sem az egykor elkobzott vagyonok restitucióját nem sikerült orvosolni. Miért alakult ez így?

– Vagyont az ötvenes években kobzott el a kommunista rendszer és a kényszerszövetkezetesítéssel a hatvanas évek elején. A rendszerváltást követő években éppen az Alkotmánybíróság tiltotta meg a reprivatizációt. Ezzel soha nem értettem egyet, annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság korábbi elnökét, Sólyom Lászlót nagyra tartottam. Mivel politikai alapú döntés volt – a parlamentnek kellett volna ezt meghozni, és nem az Alkotmánybíróságnak –, a kérdés végül így dőlt el. Gyakorlatilag senki nem kapott vissza semmit, illetve a földeket kárpótlási jegyekkel lehetett visszaszerezni bonyolult rendszerben és sokszor eléggé simlis módon. Ez Magyarország nagyon nagy problémája.

Emiatt, akit beszerveztek és aki beszervezte, nem nagyon volt elkülöníthető. Innentől fogva a vizsgálódásnak kevés értelme van, mert dokumentumok hiányában ezt a történetet nem lehetne úgy feldolgozni, hogy megfelelően igazságos képet kapjunk. Sem erkölcsi, sem jogi értelemben.

– A mai világban, amikor egyesek nosztalgiával gondolnak vissza a kommunizmus éveire, milyen üzenete lehet az egykori meghurcoltak történetének? Mi a mondanivalója a mai ember számára?

– Az üzenet sokféleképpen értelmezhető.

Ha nem vállalja, akkor egész életében azon töpreng, hogy adott körülmények között miért volt gyáva? Az emberek rendszerint félelemből nem vállalják fel. Ami viszont félelemből születik, az az emberi tapasztalat szerint soha nem végződik jól. János apostol azt mondja a Bibliában, hogy a félelem megöli a szeretet. A mi családunk nem volt kitelepítve, de végig nehéz helyzetben élt. Tapasztalatból mondom, hogy azért érdemes vállalni a nehézséget, mert abból előbb-utóbb jó születik. A magnak el kell ahhoz rohadnia, hogy új növény nőjön ki belőle. Ez a tapasztalati igazolása a szentírás tanításának.