Hirdetés

Strasbourgban is téma a kézdivásárhelyi terrorvád

Tőkés László szerint a nemzetközi kontextusba helyezett kézdivásárhelyi terrorvád megbélyegezni és kriminalizálni akarja az autonómiajogaiért harcoló „magyar Székelyföldet".

Rostás Szabolcs

2015. december 15., 16:462015. december 15., 16:46

Az európai parlamenti képviselő erről az uniós törvényhozásban beszélt hétfő este Strasbourgban, ahol RMDSZ-es képviselőtársa, Sógor Csaba is kitért a román hatóságok által terrorizmussal gyanúsított, harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Beke István ügyére.

A román forradalom kirobbanásának 26. évfordulója alkalmából elhangzott felszólalásában Tőkés úgy vélekedett: a mostani terrorügy kísértetiesen emlékeztet arra az 1984-es „terrorcselekményre\", melyet szerinte nagy bizonyossággal a kommunista rezsim politikai rendőrsége, a Szekuritáte „diabolikus forgatókönyve\" alapján hajtottak végre Mihai Viteazul sepsiszentgyörgyi szobránál. A 31 évvel ezelőtti incidensnek tragikus módon a kiskorú Vaszi János is áldozatául esett, az ártatlan gyermek gyilkosainak, illetve a románellenesnek beállított cselekmény elkövetőinek a román hatóságok azóta sem leltek a nyomára.

Tőkés emlékeztetett, hogy a \'80-as évek végén, 1989 karácsonyán a Szekuritáté a magyarellenes érzések felkorbácsolásával, illetve az ország épsége ellen törő „magyar veszéllyel\" riogatva próbálta leszerelni a diktatúrával szembeni általános elégedetlenséget. „Bevett gyakorlata szerint 1984-ben hasonló célzattal rendezte meg az „országegyesítő\" Mihály vajda szobrát célba vevő „merényletet\", mintegy alkalmas ürügyként a székelység elleni represszív fellépésre. Nagy valószínűséggel hasonló meggondolások állnak a kézdivásárhelyi Beke-ügy hátterében\" – hangoztatta Strasbourgban az EP-képviselő.

Szerinte a gyulafehérvári „országegyesítéshez\" kapcsolódó, december elsejei nemzeti ünnepen a Szekuritáté utódintézménye, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az 1984-eshez hasonló terrorakcióval próbálta újból felheccelni a román közvéleményt, a „magyar kártya\" sokadszori kijátszásával igyekezve elterelni a figyelmet a kormányválságon alighogy átesett Romániát nyomasztó súlyos gondokról.

Az EMNT elnöke szerint a migrációs válság és a nemzetközi terror elharapózása idején különösképpen fenyegető a terrorizmus kollektív bűnébe keverni a területi autonómiáért síkra szálló Székelyföldet. Tőkés úgy véli, ez a szándék húzódhat meg a kézdivásárhelyi terrorvád mögött, figyelembe véve azt is, hogy a SRI hangsúlyos módon „biztonsági kockázatként\" kezeli a magyar önrendelkezési törekvéseket. „A rendszerváltó Temesvári Kiáltvány (1990) értelmében a jogegyenlőség és a szabadság a romániai nemzeti kisebbségeket, nevezetesen a magyarságot is megilleti\" – szögezte le Tőkés László.

Egy közösség kollektív megbélyegzése ellehetetlenítheti a párbeszédet és a vitát a valóban fontos problémákról, amelyekről a mai napig kevés szó esik Romániában – ezt már Sógor Csaba jelentette ki a strasbourgi plenáris ülésen. Az RMDSZ EP-képviselője egyperces felszólalásában úgy fogalmazott: az utóbbi hetekben a teljes romániai magyar közösség értetlenül figyeli, hogy a hatóságok terrorista merénylet elkövetésével vádolnak egy kisvárosi vállalkozót, aki egy szélsőjobboldali szervezet helyi vezetője, ám a házkutatás során csupán petárdákat és csillagszórókat találtak nála.

„A teljes igazságot majd kideríti a bíróság, de addig is elkeserítő hisztériakeltés folyik a román médiában, a célpont pedig a teljes romániai magyar közösség\" – hangsúlyozta. A politikus felhívta a figyelmet, hogy jelenleg olyan érzése van a magyar kisebbségnek, sőt a román publicisták egy részének is, mintha valakiknek a szándékos interetnikus feszültségkeltés lenne a céljuk, erre pedig a jelenlegi bonyolult európai biztonsági helyzetben a terrorizmusnak már a vádja is elég.

Sógor úgy véli, médiamanipuláció és kollektív megbélyegzés helyett olyan témákról kellene párbeszédet folytatni többség és kisebbség között, mint az anyanyelvhasználati jog akadályozása, a kisebbségi közösség szimbólumainak kétségbe vonása, az oktatási törvény szelektív alkalmazása vagy az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés