
Fotó: Gligor Róbert László
A román nyelv kisebbségi diákok számára történő oktatásának megreformálását tekinti idei legfontosabb célkitűzésének a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz).
2016. szeptember 05., 15:132016. szeptember 05., 15:13
A diákszervezet képviselői ugyanis úgy vélik, igazságtalan az, hogy a magyar diákok a román anyanyelvűekkel azonos szinten tanulják az állam nyelvét. Mindenkinek az a célja, hogy a magyarság is jól beszélje az állam nyelvét, és ez csak egy kisebbségspecifikus tanterv révén érhető el, fogalmazták meg a hétvégén Jobbágyfalván tartott szabadegyetemükön a Makosz képviselői.
Mint rámutattak, a kisebbségspecifikus tanterv már létezik, csak át kellene vinni a törvényhozáson. Elmondták, ennek érdekében ősztől médiakampányt indítanak a román diákszövetségekkel partnerségben. Úgy vélték, a technokrata kormány, a tanügyminisztérium is partner lehet ebben, hiszen a szaktárca még soha nem volt ennyire nyitott és engedékeny a diákok jelzéseire, mint most. Néhány napja például azt is sikerült elérni, hogy a kisebbségiek a megmérettetéseken ne a román- és matematikavizsga között, hanem később bizonyítsanak anyanyelvi ismereteikből.
A Makosz huszonkettedik nyári diákönkormányzati szabadegyeteme egyébként laza, jó hangulatban zajlott. Bukaresttől Temesvárig az ország minden szegletéből érkeztek magyar középiskolások a Maros megyei településre. Olyanok, akik csak most kóstolnak bele a diáktanácsok munkájába, de olyanok is, akik két-három éve dolgoznak a szervezetben. Ez és a hasonló nyári rendezvények a diáktanácsok tagjainak képzését biztosítják, ugyanis közülük kerül ki az utánpótlás a Makosz számára, mondta el lapunknak Buryán Tünde főszervező és Bokor Zalán, a médiacsapat vezetője.
Mint kifejtették, a résztvevők csoportokra osztva dolgoztak a csapatszellem kialakításán, kommunikációt, időbeosztást, marketinget, szervezést, vezetői stílust, előadásmódot tanultak. Szerepjátékokban diákönkormányzatokat alkottak, és péntek este egy-egy rendezvény megszervezését kellett bemutatniuk, de előtte megtanulták, hogyan írjanak kérvényt az osztályfőnökhöz, a román iskolaigazgatóhoz, a rendőrséghez, tűzoltósághoz, és hogyan érjék el ezek engedélyezését. A szervezők elmondták, hogy idén nem kaptak pályázati támogatást, így saját alapból és részvételi díjakból szervezték a rendezvényt, ezért is csak ötven jelentkezőt tudtak fogadni. A Makosznak 72 megyei, városi és iskolai tagszervezete van, ezek tagjaiból válogattak, a résztvevők köre pedig mind az ismeretek szempontjából, mind földrajzilag nagyon változatos.
A szabadegyetemen jó hangulat uralkodott, bár nem ragaszkodtak a formaságokhoz, a lazaság nem zárta ki a szakmaiságot. „Nem szükséges folyamatosan zakóban lenni, hogy értékes rendezvényeink legyenek” – jelentette ki Bokor. A szabadegyetemen olyan kérdések is felvetődtek, mint az iskolai szintű konfliktusok, szabálysértések, amelyekkel a diáktanácsoknak szembe kell nézniük, és mint elhangzott, volt már olyan eset, hogy elérték az intézmény belső rendszabályának megváltoztatását. A román környezetből érkezők arról számoltak be, hogy anyanyelvük miatt éri ugyan néha negatív megkülönböztetés őket, de szándékos diszkriminációról már csak elszigetelt esetekben beszélhetünk.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!