2007. február 13., 00:002007. február 13., 00:00
Lapunkhoz eljuttatott válaszábanaz ügyészség arról értesít:mivel az ügyben kiskorúak is érintettek,részleteket nem hozhatnak nyilvánosságra.
Lapunkban többször isbeszámoltunk az esetről, miszerint múlt évnovemberében a csíkszeredai rendőrség többgyereket az iskolából kísért arendőrparancsnokságra kihallgatásra. A rendőrökszerint a kiskorúak gépkocsikrólmárkajelvényeket törtek le, ezért lopásgyanújával indult vizsgálat ellenük. Akihallgatást követően három 15 éves gyerekazt állította, hogy a rendőrségen bántalmazták,többször megütötték, elektrosokkoltákőket. Annak ellenére, hogy mindannyian kiskorúak, akihallgatásra szüleiket nem idézték be. AKós Károly Szakközépiskola vezetőségénekfelháborodására egy hét múlva agyerekeket újra kihallgatásra hívták be,ezúttal már szülői kísérettel.Lapunknak a csíkszeredai rendőrség szóvivőjetöbbször is cáfolta, hogy bántalmaztákvolna a diákokat, a rendőrségi belső vizsgálatrészleteiről azonban nem volt hajlandó beszélni.Időközben Vasile Blaga belügyminiszter is válaszoltKelemen Hunornak az esettel kapcsolatos kérdésére.Az RMDSZ-es képviselő az ügy részletesismertetésére kérte fel a tárcavezetőt,mivel a Hargita megyei rendőrség nem volt hajlandóismertetni a belső vizsgálat részleteit. Vasile Blagabelügyminiszter levele szerint a rendőrségikihallgatáson egy tiszt biztosította a románrólmagyarra való fordítást (a gyerekek aztállítják, hogy nem is tudták, mit írtakalá, ezért a második kihallgatáson aszülők jelenlétében újabb jegyzőkönyvetvettek fel).
A belügyminisztériumidokumentum valótlant állít azonban, amikor aztírja, hogy a gyerekek kihallgatása a szüleikjelenlétében zajlott le. Korábban a csíkszeredairendőrség is elismerte, hogy senki nem volt a gyerekekkel,amikor bevitték őket a rendőrparancsnokságra, ésa kihallgatáson mindössze a rendőrök voltak jelen.Blaga úgy tudja: „Ezt követően a három gyerekazt állította, hogy bántalmazták őket,kettő pedig azt mondja, hogy egy rendőr elemlámpávalérintette meg őket a folyosón, amely megráztaőket”. A vizsgálatok során azonosítottáka szóban forgó rendőrt, akinek nyilatkozatábólaz derült ki, hogy amikor elhaladt a gyerekek mellett, egyiküketvalóban megérintette a kezében levőelemlámpával. „Ez azonban a rendőrfelszerelésheztartozó egyszerű elemlámpa, amely nem okoz áramütést”– áll a belügyminiszter válaszában.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.