
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Több mint kétszáz tizenkettedikes diák döntött úgy Kovászna megyében, hogy nem iratkozik be a kedden elkezdődött érettségi vizsgára.
2017. június 07., 08:332017. június 07., 08:33
2017. június 07., 10:172017. június 07., 10:17
Egy részük az őszi szesszióban próbálkozik, abban bízva, hogy a nyár folyamán sikerül jobban felkészülnie, sokan viszont meg sem kísérlik megszerezni az oklevelet, ugyanis technikumban vagy posztlíceumban folytatják tanulmányaikat, illetve azonnal munkába állnak.
Kiss Imre megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: Háromszéken 1237 fiatal iratkozott be a vizsgára, közülük 1081-en idén végeztek, 156-an már az előző években befejezték a tizenkettedik osztályt.
A sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskolában például két osztály végez, de csak egycsoportnyi tanuló döntött úgy, hogy már június–július folyamán megméretkezik.
Kiss Imre úgy véli: azoknak a diákoknak, akik elvégzik a középiskolát, mindenképpen meg kellene szerezniük az érettségi oklevelet, a technikumban és a posztlíceumban azonban nem kérik a diplomát a jelentkezésnél. Hozzátette:
A főtanfelügyelő abban bízik, a fiatalok egy része utólag ráébred, hogy mégiscsak szükség van az érettségi oklevélre, és néhány év múlva megpróbálkoznak a vizsgával. Egyébként, akik tizenkettedik osztályban megbuknak, és nyáron pótvizsgázniuk kell, nem jelentkezhetnek az érettségi első szessziójára.
Kiss Imre ugyanakkor azt is elmondta: tévhit, hogy sok iskolában azért buktatják meg a gyengén teljesítő diákokat a végzős osztályokban, hogy ne tudjanak érettségizni, így nem rontják a statisztikát, ha esetleg elvágnák őket.
„Az a gyerek, aki nem tudja megszerezni az átmenő jegyet, valószínű nem áll készen a sikeres érettségire sem. De ha nyáron tanul, behozhatja a lemaradást” – szögezte le a háromszéki főtanfelügyelő. Egy neve elhallgatását kérő végzős diák lapunknak arról számolt be:
A napokban az érettségi szóbeli próbái zajlanak, kedden és szerdán a diákoknak román nyelv és irodalomból kell bizonyítaniuk. A tizenkettedikesek csütörtökön és pénteken magyar nyelvből, jövő keddig digitális ismeretekből, június 14. és 16. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek. A szóbeli vizsgákat mindenki saját iskolájában teheti le, az írásbeliket azonban összevonják, ez utóbbiak június 26-án kezdődnek.

A román nyelv és irodalom próbával kezdődik kedden az érettségi vizsga szóbeli szakasza. A tizenkettedikes diákok csütörtökön és pénteken magyar nyelvből, csütörtöktől jövő keddig informatikából, június 14. és 16. között pedig idegen nyelvből szóbeliznek.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!