Hirdetés

Sértett félként tüntette fel a DNA a katolikus gimnázium diákjait

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Károsított felekké minősítette, és ilyen minőségben írta be az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium 445 diákját és szüleiket abba a büntetőperbe, amelyet az iskola volt igazgatója és Maros megye korábbi főtanfelügyelője ellen indított az iskolaalapítás körüli rendellenességek miatt.

MTI

2017. október 13., 13:492017. október 13., 13:49

2017. október 13., 14:362017. október 13., 14:36

Tamási Zsolt volt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő ellen szeptember 21-én emelt vádat a DNA. A per első tárgyalását még nem tűzték ki, de a romániai bíróságok portálján már megjelent az ügy kartotékja.

Eszerint a katolikus gimnázium 445 diákja és szüleik sértett félként szerepelnek a perben, az Unirea Főgimnázium pedig polgári peres félként csatlakozott a perhez. Mindez arra utal, hogy a szülők egyike sem fogalmazott meg kárigényt a vádlottakkal szemben, a katolikus egyház iskolaépületeit a Római Katolikus Gimnáziummal megosztó román elitiskola viszont kártérítésre tart igényt.

Hirdetés

Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, a szülőknek az elmúlt napokban kézbesítették a bíróságról azt az átiratot, amelyben értesítik a perbeli minőségükről.

Hozzátette: nem a szülők döntése volt, hogy részt vegyenek a perben, erről a DNA rendelkezett, a törvényszék pedig hivatalból ügyvédet jelölt ki minden gyermeknek, és a szülőknek az elkövetkező napokban kell találkozniuk az ügyvédeikkel.

„A DNA arra alapoz, hogy a két vádlott bűnösségének a bizonyításához károsult félre is szükség van. Jelen esetben a gyerekeinket tartják károsultaknak. Mi is úgy tartjuk, hogy károsultak a gyermekeink, de nem az iskola létrehozása miatt, ahogy az ügyészség gondolja, hanem éppen az ügyészségi vizsgálat és az iskola bezárása miatt. Sőt, nemcsak az iskola diákjai károsultak, hanem azok a gyermekek és szüleik is, akik a zavaros helyzet és a tanfelügyelőségi tilalom miatt nem tudtak beiratkozni a Római Katolikus Gimnáziumba” – magyarázta Csíky Csengele. Hozzátette, az ügyvédekkel folytatandó további egyeztetések függvényében döntenek arról, hogy milyen álláspontot képviseljenek. Megjegyezte, hogy Tamási Zsoltot, az iskola volt igazgatóját ugyanúgy az eljárás áldozatának tekintik, mint a gyermekeiket.

A szülők és az RMDSZ panaszára korábban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet is vizsgálta azt, hogy törvényes volt-e a szülők ügyészségi beidézése. A felügyelet nem találta törvénytelennek az eljárást. Szerinte ez azt a célt szolgálta, hogy tájékoztassák őket: sértett félként csatlakozhatnak a büntetőperhez, és kárigényt jelenthetnek be. A felügyelet szerint a kár abból származik, hogy az iskola diákjai „egy nem engedélyezett és nem akkreditált tanintézet képzését végezték el”. Ioan Macarie, Maros megye főtanfelügyelője viszont szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányaikat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
Hirdetés