A párt aktivistái a múlt héten Orbán Viktort a 2007-es kordonbontás közben ábrázoló fényképeket ragasztottak a Kossuth téri EGGYÜTT-LÉT kiállítás fotóira. Az akció tiltakozást váltott ki a kiállításon képeikkel részt vevő erdélyi magyar fotósok körében, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke pedig emiatt kedden, egy Schiffer Andrásnak címzett nyílt levélben megdöbbenését fejezte ki. Az önkormányzati vezető a levélben kifejtette: „különösen fájó és megdöbbentő” számára, hogy az új politikai stílus megjelenéséért küzdő LMP aktivistái székelyföldi fotóművészek versenyműveit is performanszuk tárgyává tették. Borboly szerint ez azért fájó, mert a „gyerekes vonásokat is hordozó akció” feleleveníti a székely emberekben a 2004. december 5-i népszavazás keserű emlékét.
Schiffer András válaszlevelében arra hivatkozik, hogy a kiállítással a kormányzó erők meghiúsították, hogy „az erőltetett alkotmányozás, illetve a megszorítások miatt elégedetlen polgárok” a politikai tiltakozások szimbolikus helyszínén, a Parlament előtt fejezzék ki véleményüket.
A frakcióvezető arról biztosította Borboly Csabát, hogy a megmozdulás semmilyen összefüggésben nem állt a kiállítás tartalmával, a kiállított művekkel, Székelyfölddel, nemzetpolitikai kérdésekkel. Egyúttal elismerését fejezte ki az alkotóművészeknek.
Hangsúlyozta, hogy az akciójuk során a kiállítási tárgyak nem sérültek, a ragaszokat a résztvevők rövid idő után eltávolították. Sajnálatának adott hangot, ha a demonstráció a művészekben, illetve az önkormányzati vezetőben rossz érzéseket keltett.
A politikus egyetértett azzal, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarság nem lehet áldozata a magyarországi belpolitikai vitáknak. Hozzáteszi, hogy az LMP továbbra is támogatja a székelyföldi magyarság autonómia-törekvéseit.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!