Sapientia: se pénz, se vétó?

A magyar kormány megvonná az erdélyi egyházfők vétójogát az egyetemi alapítványban. Felére csökkentené a magyar kormány a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) indulásakor megígért kétmilliárd forintos támogatást – jelentette be hétvégi sajtótájékoztatóján Tőkés László királyhágómelléki református püspök, aki szerint a budapesti miniszterelnöki hivatal egyúttal megvonná a vétójogot az EMTE alapítványának kuratóriumában az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselőitől. Tőkés László úgy tudja, a Gyurcsány-kabinet olyan testület létrehozását tervezi, amelyben a kormány képviselői a szavazatok arányát tekintve felülmúlnák az alapítvány eddigi kuratóriumát.

2006. december 18., 00:002006. december 18., 00:00

Végleges döntés még nem született az ügyben, és nem dőlt el az sem, hogy az újonnan létrehozandó testület a Sapientia Alapítvány mellett vagy annak élén működne. Tőkés közölte, a tervekről jelenleg szóban és írásban is egyeztetnek a kuratórium és a miniszterelnöki hivatal képviselői.

Pályázni kell a támogatásra

A több évszázados erdélyi magyar felsőoktatás hagyományát helyreállítandó, a Sapientia EMTE-n 2001 októberében indult be az oktatás. Az intézményt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel (PKE) egységes egésznek tekintve a Sapientia Alapítványon keresztül támogatja a magyar állam. A nagyváradi PKE a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által 1992-ben létrehozott Sulyok István református főiskolából alakult át egyetemmé. A tanintézetek a magyarországi juttatásokat egy erre vonatkozó együttműködési megállapodás értelmében eddig a Határon Túli Magyarok Hivatalától kapták. A Sapientia Alapítványt nyolctagú, az egyházak képviselői alkotta kuratórium vezeti, a négy katolikus és négy protestáns püspök pedig kültagként vesz részt a kuratórium munkájában. A püspökök többek között az egyetem vezetőségének megválasztásában rendelkeznek vétójoggal. Az egyetem költségvetési támogatását a tavaly kapott 1,670 milliárd forinthoz képest a Gyurcsány-kormány idén egymilliárdra tervezi csökkenteni, emellett pályázatok útján további 500 millió forintot szán a határon túli magyar felsőoktatás támogatásra. Ezt az elképzelést egyébként Gyurcsány Ferenc Markó Béla RMDSZ-elnöknek is felvázolta a határon túli magyar vezetőkkel folytatott múlt heti megbeszélésén.
„Az erdélyi magyar felsőoktatásnak évente 2,5 milliárd forintra lenne szüksége, ehelyett az összeg felét kapjuk meg. A Partiumi Keresztény Egyetem bevétele csupán az éves költségvetés 5 százalékát teszi ki, így megfelelő támogatás nélkül kilátástalanná válik a helyzet – magyarázta Tolnai István, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja. – A magyar kormány azt kéri az egyetemeket működtető alapítványtól, hogy vonják meg a vétójogot az erdélyi magyar püspököktől, illetve hozzanak létre olyan tanácsadó testületet, amelyben a finanszírozónak lenne többségi szavazata. A tanácsok mindig jól jönnek egy olyan intézménynek, mint a Sapientia Alapítvány, ezeket azonban más keretek között is figyelembe lehet venni. A püspökök vétójogának megvonásához azonban a Sapientia Alapítvány statútumát is módosítani kellene.”
 
Biztonságot szavatoló egyházak

„A megszorításokkal, a nyomásgyakorlással akarják átjátszani az egyetemet a hatalom kezére. Ez a határon túli magyarság iránti érzéketlenségre vall, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Nem lehet célja a magyar kormánynak, hogy megszüntesse az erdélyi magyar egyetemi hálózatot – jelentette ki Tőkés László. – A finanszírozónak természetesen jogában áll ellenőrizni, mi történik a pénzével; e téren többszöri átvilágítás is történt az egyetemen. Ám furcsállom, hogy az egyházfőktől minden beleszólási jogot el akarnak venni.” Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök egyelőre nem kívánt érdemben nyilatkozni az ügyben. „Ha valóban igaz, hogy az egyházfőktől el akarják venni az egyetem ügyeibe való beleszólási jogot, akkor azt hiszem, hogy a katolikus püspököknek az érsekkel együtt közös álláspontot kellene kidolgozniuk” – közölte Tempfli. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, az alapító okirat szerint az egyetem működéséért kizárólag a kuratórium felel. Hozzáfűzte, a szabályzat értelmében az erdélyi magyar egyházak püspökei 2002 óta rendelkeznek vétójoggal, ám ezt a jogot eddig egyszer sem gyakorolták. „Az egyházak felvállalták az egyetem támogatását, és ha ezt csupán erkölcsileg tették is, mégis bizonyos biztonságot szavatoltak az erdélyi magyar felsőoktatásnak” – fejtette ki Kató Béla.

Elúszhat tizenegymilliárd forint

Kató Béla kuratóriumi elnök elmondta: a tavaly kapott 1,6 milliárd forintból is csupán takaréklángon működhet a felsőoktatási intézmény; a fejlesztésekre ebből az összegből már nem futja. „Információink szerint a magyar állami költségvetésben 1 milliárd forintot nevesítettek a Sapientia számára, valamint azt ígérték, hogy a hiányzó 500 millió forintot pályázatok útján elnyerhetjük. Rendben van, hogy pályázhatunk, ám ha nem nyerjük el a támogatást, akkor mi lesz az egyetemmel?” – tette fel a kérdést a kuratórium elnöke. Kató Béla úgy véli, hogy ha az 1,5 milliárd forintot nem biztosítják, akkor nem csupán az akkreditáció előtt álló egyetem kerül veszélybe, hanem az a 11,26 milliárd forint is „füstbe megy”, amit Magyarország az elmúlt hat évben az erdélyi magyar felsőoktatás megteremtésére áldozott. „Ha ez megtörténne, olyan traumát okozna az erdélyi magyarságnak, amelyet nehezen tudna feldolgozni a sok kudarc után” – fogalmazta meg Kató Béla.
A magyar kormányban Gémesi Ferenc külkapcsolatokért, ezen belül pedig a határon túli magyarságért felelős szakállamtitkár illetékes a Sapientia Alapítvány ügyeiben. Gémesit azonban a hétvégén lapunknak nem sikerült elérnie, irodavezetőjének tájékoztatása szerint a szakállamtitkár külföldön tartózkodik. Romániában különben jelenleg harmincezer magyar anyanyelvű fiatal részesül felsőfokú oktatásban, közülük csupán 12 ezer diák tanul magyar nyelvű felsőoktatási intézményben. Egyharmaduk (3144 diák) a kizárólag a magyar állam által finanszírozott Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója. Noha a november közepén rendezett közös magyar-román kormányülésen felmerült a Sapientiának a román állam által történő társfinanszírozása, az ügyben egyelőre nem történt előrelépés a budapesti és a bukaresti oktatásügyi minisztérium szintjén.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút