
Visszaélésnek tartja Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, hogy a Kovászna megyei prefektúra 10 ezer lejre bírságolta a visszaszolgáltatások akadozása miatt, ennek ellenére kifizeti a büntetést, ugyanis most már jogerős ítélet kötelezi erre.
2017. március 05., 16:292017. március 05., 16:29
Az elöljáró fellebbezett a bírság ellen, de a bíróság a kormányhivatalnak adott igazat. Antal úgy véli: a prefektus részéről visszaélés történt, hiszen egy polgármesternek nincs hatásköre a 2001/10-es számú, a visszaszolgáltatásokra vonatkozó törvény alkalmazásában.
„Az iratcsomókat a jogász, a helyi bizottság állítja össze, a polgármester csak aláírja” – magyarázta a városvezető. Hozzátette: ha az történt volna, hogy egyetlen egyszer nem írt alá egy iratcsomót, vádolhatnák rosszhiszeműséggel, visszaéléssel, de ilyesmire nem volt példa, mindegyik dokumentumot ellátta kézjegyével. Antal egyébként akkor fogja kifizetni a bírságot, miután megkapta a pénzügyi hivataltól az értesítést. Sepsiszentgyörgy polgármestere saját zsebből fogja leróni a 10 ezer lejt, a prefektúra ugyanis személyesen őt, nem pedig a hivatalt szankcionálta.
A kormányhivatal még 2015 októberében rótta ki a bírságot arra hivatkozva, hogy a 2001/10-es számú törvény alapján 2016 januárjáig meg kellene oldani mindegyik visszaszolgáltatási igénylést, Antal pedig nem tett eleget az előírásoknak. A határidőt viszont azóta többször is meghosszabbították, ennek ellenére a büntetést nem törölték el. „Nem azért kaptam a bírságot, amit a prefektus a jegyzőkönyvben leírt, hanem azért, mert utasítást kapott erre Gabriel Oprea akkori belügyminisztertől” – fogalmazott korábban az elöljáró.
A polgármester arra gyanakszik, megtorlásként kapta a bírságot, mert a háborús veteránok nem tudták kitűzni a román zászlót a városháza tornyára 2015. szeptember 8-án, amikor arra emlékeztek, hogy 1944-ben a román hadsereg bevonult a városba. Tudomása szerint nincs az országban még egy olyan polgármester, akit a visszaszolgáltatás késlekedése miatt büntettek meg.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!