
Fotó: Biró István
Magyarul, románul már olvasható, és nemsokára angolul is megjelenik az a kötet, amely a háromszéki Dálnok kulturális és turisztikai értékeit, érdekességeit mutatja be riportok formájában – mondta el a Dálnok felfedezése – Román és magyar újságírók Dózsa falujáról című, nemrég bemutatott kiadványról szerkesztője, Gazda Árpád újságíró.
2016. október 29., 14:442016. október 29., 14:44
A kolozsvári székhelyű Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, a kiadványnak köszönhetően nemcsak a hazai és külföldi turisták számára tűnhet vonzónak a település, de a helyiek is rácsodálkozhatnak a Dálnokhoz kötődő értékekre. A Közösségért Alapítvány két évvel ezelőtt megvásárolta a dálnoki Gál-kúriát, amelyben a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, Barabás Miklós nevelkedett, a kiadványt az itt székelő Barabás Miklós Központban mutatták be nemrég a szerzők: az alapítvány újságíró és kommunikációs szakemberei.
„Miért kellene 2016-ban felfedezni egy olyan székelyföldi települést, amelynek első írásos említése 1334-ből való? Miért kellene felidézni a faluban született Dózsa György hadvezér alakját, az itt felnőtt Barabás Miklós festőművészét, a közelben eltemetett Gábor Áron ágyúöntőét, akinek az ágyújából Dálnokban is előkerült egy golyó? Miért is kellene beszélni a mondabeli Darius kincséről vagy a II. világháború két nehéz sorsú tábornokáról: Miklós Béláról és Veress Lajosról, akiknek felmenői e faluból származtak, és akik büszkén viselték a dálnoki előnevet; miért a kúriákról és lakóik deportálásáról vagy a község 21. századi önállósodásáról? A dálnokiak és talán még a háromszékiek, a székelyföldiek is úgy gondolhatják: ismerik e történeteket; tanulták az iskolában, hallották a szülői házban, magukba szívták az anyatejjel. Tévednek azonban, ha legyintenek. E kötet szerzői messziről jöttek Dálnokba, és olyan dolgokra is rácsodálkoztak, amelyek fel sem tűntek a helybéliek számára; olyan dolgoknak is utánanéztek, amelyek nem kerültek eddig a helyi érdeklődés homlokterébe” – írta Gazda Árpád a kötet előszavában.
A kötetben 9 szerző – két magyar és hét román újságíró – járja körül a településhez kötődő, figyelemfelkeltő témák különféle vonatkozásait, szó esik többek közt Barabás Miklósról, a biedermeier festészet székely mesteréről, Dózsa György kivégzéséről, a környékbeli mondákról, medvés történetekről és gyógyító forrásokról, de helyi receptekről is. A kiadvány szerzői: Brînduşa Armanca, Marius Cosmeanu, Mona Dîrţu, Gazda Árpád, Ruxandra Hurezean, Liviu Iolu, Andreea Pora, T. Koós Imola. A román és magyar nyelvű kötet a bukaresti Curtea Veche kiadónál jelent meg lapunk munkatársa, Biró István fotóival.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!