Hirdetés

Roma negyed épül Nagybányán

A roma közösségnek szánt városnegyed építését tervezi a nagybányai önkormányzat, a befektetés értéke közel 60 millió euró. Nagybányán hivatalosan mintegy 2000 roma lakos él, a hatóságok szerint azonban számuk elérheti a 10 ezret is. Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, remélik, hogy az új városnegyed felépítésével mintegy 1000 új otthont tudnak majd átadni.

Krónika

2012. január 16., 08:012012. január 16., 08:01

A roma közösségnek szánt városnegyed építését tervezi a nagybányai önkormányzat, a befektetés értéke közel 60 millió euró. „A polgármesteri hivatal szakemberei már három lakások megépítésére alkalmas városrészt javasoltak, szociális lakások megépítésére. Az Európai Unió és a Soros Alapítvány képviselői arra kértek, hogy vidéken is térképezzünk fel egy megfelelő zónát, így az igénylőknek több választási lehetőségük lesz majd. Eddig összesen 3000, szociális lakások iránti kérvényt regisztráltunk, az önkormányzat pedig a három említett helyszínen mintegy 1000 otthont tud majd biztosítani. A projekt a lakóhelyeken iskolák, óvodák, sportpályák, illetve kereskedelmi egységek megépítését is magában foglalja, így a jelenleg a külvárosi térségekben élő roma közösség méltó körülmények között folytathatja mindennapi tevékenységét” – nyilatkozta szombaton Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője.

ozzátette: reményeik szerint a beruházást európai alapokból, illetve kormányzati támogatásokból is finanszírozni tudják, a munkálatok pedig a tervek szerint tavasszal kezdődnek. Nagybányán hivatalosan mintegy 2000 roma lakos él, a hatóságok szerint azonban számuk elérheti a 10 ezret is.
Amint arról a Krónika is beszámolt, júliusban a helyi önkormányzat közel két méter magas kerítést épített két, többségében roma családok lakta tömbház és a szomszédos, forgalmas utca között.

Cătălin Cherecheş polgármester akkor azt mondta: a falra azért van szükség, mert a tömbházakban élők rendszerint zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, s a környéken magas a bűnözési arány. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított az elöljáró ellen, Asztalos Csaba, a tanács elnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte a kezdeményezést.

Több roma civil szervezet gettósításnak nevezte a kezdeményezést, a Romániai Romák Civil Egyesülete (ACRR) pedig Cherecheş felelősségre vonását kérte Emil Boc kormányfőtől. Az érintett lakosok ezzel szemben szinte kivétel nélkül örültek a kerítésnek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés