
Fotó: Bone Ewald
A szociológus végzettségű elöljáró Kovács Péter RMDSZ-főtitkárral és Székely István főtitkárhelyettessel, a szövetség népszámlálási munkacsoportjának vezetőjével közösen elemezte a lakossági összeírás eddig ismert eredményeit. Elmondta, a két székely megyére vonatkozóan immár teljes a kép, és a magyarság szempontjából pozitív tendencia érvényesül, a tömbmagyar régióban kisebb a lakosságcsökkenés, mint a többségében román lakta megyékben. Kovászna megyében például 12,4 százalékos a románság csökkenésének aránya, míg a magyarságé 7,6 százalékos.
Hargita megyében ennél is jobb az arány, míg a román lakosság körülbelül 14,7 százalékkal fogyott, a magyar közösség 6,4 százalékkal csökkent. Antal Árpád korábbi adatokkal illusztrálta a változást: elmondta, Háromszéken 1956–66 között 21,7 százalékos volt a román lakosság növekedése, míg a magyaré csupán 1,46 százalékos, 1966–77 között pedig a moldvai román betelepítések révén már 43,24 százalékos volt a növekedés, míg a magyar lakosság aránya csupán 11,53 százalékkal gyarapodott az iparosítással. Hargitában 1977–92 között nőtt a legjelentősebben a román lakosság aránya, mindeddig 40,15 százalékkal, míg a magyarok csupán 12,41 százalékkal lettek többen.
Az elöljáró elmondta, bár a magyarság szempontjából pozitív tendencia érvényesül, az idei népszámlálás nyertesei valójában a romák, akiknek Kovászna megyében 38,7, Hargita megyében 33,26 százalékkal nőtt az aránya. Bár arra vonatkozóan még nincsenek információk, hogy közülük mennyien vallották magukat magyar, illetve román anyanyelvűnek, Székely István szerint mindkét irányból történt disszimiláció. Elmondta, a mostani adatok pontosabb képet mutatnak a romák számarányáról, ami lehetővé teszi a hangsúlyosabb odafigyelést az integrációjukra, ez azonban továbbra is az európai uniós forrásoktól függ.
A szakemberek hangsúlyozták, az összerdélyi folyamatokat még korai megítélni, de a székelyföldi tendencia a magyarok által nagy számban lakott megyékre, például Szatmárra, Biharra is kivetíthető. Antal Árpád úgy véli, egyelőre kérdés, hogy a pozitív trend például Marosszéken is érvényesül-e. Maros megyéből ugyanis egyelőre kevés az adat, ahogy a többi erdélyi megyében is csupán 20–30 százalékos a feldolgozottság. Székely István szerint így csak a későbbiekben kapnak választ arra a kérdésre, hogy a magyarok által 18–20 százalékban lakott településeken hogyan alakult a számarány, de a vegyes házasságokra, a nagyvárosi szórványra és az egyetemi hallgatókra vonatkozó adatokat is csak a jövőben ismertethetik, ugyanis Kolozsváron eddig csupán a körzetek felében összesítették az adatokat. A szakemberek megállapították, a magyar elöljáróval rendelkező településeken jobban halad az adatok összesítése.
„Bár az adatok folyamatosan érkeznek, az eddigi részeredményekből megállapítható, hogy van magyar jövő Erdélyben” – vonta le a következtetést Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára szerint a cenzus során kiderült, van magyar közösségi összefogás, a magyarok felelősségteljesen viszonyultak az összeíráshoz, és az RMDSZ iránt is bizalmat mutattak, hiszen több mint ezer bejelentés érkezett a zöldvonalra, illetve a megyei szervezetekhez, de a történelmi egyházak, a civil és ifjúsági szervezetek és a sajtó segítsége is sokat nyomott a latban.
Bár az erdélyi magyarságra vonatkozóan pozitív tendencia jósolható, Antal Árpád szerint nincs ok pezsgőbontásra, ehelyett olyan közösségi politikát kell kidolgozni, amely a családalapítást, a nagycsaládok védelmét szorgalmazza. Kovács Péter szerint az RMDSZ főtitkársága munkához is látott, az Erdélyi Paktum nevű társadalmi cselekvési terv a népszámlálás során is használt, „Minden magyar számít” szlogent tűzte zászlajára. „Ennek célja, hogy ne csak figyeljük, milyen tendenciák vannak a népesedésben, hanem tegyünk is érte. Ha nem is tudjuk megállítani a népességfogyást, legalább stabilizáljuk azt” – hangsúlyozta a politikus.
Mint elmondta, a cselekvési terv két síkon valósulna meg, kormányzati és parlamenti szinten, illetve az önkormányzatok szintjén. Előbbi vonatkozásban olyan törvényjavaslatok előterjesztését célozza, amelyek elősegíthetik a gyermekvállalást és a nagycsaládok védelmét, a főtitkárság már elkezdte az Európai Unióban alkalmazott jó példák összegyűjtését, amelyeket Romániában is eredményesen lehetne alkalmazni. Példaként a gyes alatti részmunkaidős munkavállalás lehetőségét, a négyévesnél fiatalabb gyerekek szüleit foglalkoztató munkáltatók adókedvezményeit, a kettő vagy több gyermeket nevelő szülők számára bevezetett adókedvezményeket említette.
Önkormányzati szinten a Családbarát közösségek program beindítását tervezik, amelynek eredményeként akár vetélkedés is indulhat a magyar önkormányzatok között: melyikük tud családbarátabb környezetet kialakítani, a gyermekvállalást ösztönző, a fiatal családokat segítő döntéseket hozni. A főtitkár szerint már körvonalazódik a szempontrendszer, aminek alapján egy családbarát közösség elbírálható: hozzáférhető alapszolgáltatások, bölcsőde, óvoda, iskolák, iskolabuszok stb.
Másik szempont, hogy az önkormányzat mennyire segíti elő, hogy a gyermekes családok lakáshoz jussanak, adókedvezményben részesüljenek. A gyermekbarát ügyfélszolgálat, jó minőségű, közbiztonságot szavatoló játszóterek, közösségi, ifjúsági központok, családbarát településfejlesztés, tiszta, egészséges környezet szintén szerepel a szempontok között. A cselekvési tervet márciusban mutatnák be, ennek kidolgozásában a szövetség minden, szociális, családvédelmi kérdésekben jártas politikusára, illetve a civil szervezetek segítségére is számít.
A Krónika felvetésére, miszerint a gyermekvállalási kedvet ösztönző törvények szükségességére már Ritli László egészségügyi miniszter is felhívta a figyelmet, Kovács Péter elmondta, parlamenti szinten ilyen döntéseket támogatnának, míg önkormányzati szinten a magyarok vezette településeket célozzák meg, de remélik, a román elöljárók is követik majd a példát.
| A lakosság számának csökkenése jellemző Szatmár megye községeire az első, összesen 16 településre vonatkozó idei népszámlálási adatok szerint. A Szatmár.ro hírportál arról számolt be, hogy a 2002-es népszámlálási adatokhoz képest idénre csupán négy településen nőtt a lakosság száma: Pusztadarócon, Halmiban, Egriben és Kálmándon. A magyarság száma három községben növekedett, Pusztadarócon, Egriben és Avasújvárosban, előbbi kettőben, Halmiban és Csanáloson a románok is többen vannak. A németek száma egyedül Csanáloson nőtt, és itt a leglátványosabb a romák számának a növekedése is, ami másik kilenc községben is kimutatható. |
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.