
Fotó: Babos Krisztina
A szatmárnémeti lakosság segítségét kéri a városi önkormányzat ahhoz, hogy a felújítás alatt álló hajdani iparosotthon ez év őszén pontosan úgy nézzen ki, mint építése idején.
2015. június 04., 14:332015. június 04., 14:33
Amint arról már beszámoltunk, a több mint százéves épületet egy határ menti együttműködési projektből nyert pénzekből tatarozzák, az Uniótól közel 1,2 millió eurót sikerült lehívnia a városnak e célra.
„Jól állunk a munkálatokkal, minden valószínűség szerint tartani is tudjuk a 2015 szeptemberének végén lejáró határidőt, azonban a restaurálást végző szakembereknek sajnos nem áll annyi dokumentum a rendelkezésükre, hogy azok alapján korhű módon díszíthessék az épület belső tereit. Ezért arra kérünk mindenkit, akinek korabeli fotója, képeslapja, rajza vagy írásos dokumentuma van, melyben fellelhetőek támpontok az épület termeinek kinézetére vonatkozóan, bocsássa a rendelkezésünkre” – mondta Adriana Lenghel projektvezető, aki szerint gondot jelent az, hogy az idők során többször átfestették és kisebb-nagyobb mértékben át is alakították az ingatlan beltereit.
Mint megtudtuk, a felújítási munkálatok során eddig a tetőszerkezetet sikerült kicserélni és a nyílászárókat, most pedig a külső és belső pucolásnál tartanak. Az épület hátsó homlokzatával már végeztek, és hamarosan az utcafronti, impozáns homlokzatról is lekerül a takaróháló.
Az ingatlan – mint ismeretes – a város iparosainak adakozásából jött létre, és művelődési központként működött, amelynek előadótermében Bartók és Enescu is koncertezett, majd mozi lett. A rendszerváltást követően az Urania 2005 Szövetkezet tulajdonába került, a vállalatnak azonban nem volt pénze a patinás, ám igen rossz állapotban lévő ingatlan restaurálására, így állaga alaposan leromlott. A polgármesteri hivatal később megvásárolta azt.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!