Hirdetés

Rengeteget kell fizetnie Madéfalva volt elöljárójának

Szentes Csaba •  Fotó: Pinti Attila

Szentes Csaba

Fotó: Pinti Attila

Fellebbezés hiányában jogerőssé vált az a bírósági ítélet, amely pénzbírság kifizetésére kötelezi Szentes Csabát, Madéfalva volt polgármesterét a Községháza felirat miatt.

Krónika

2017. május 20., 12:222017. május 20., 12:22

Szentest – akinek időközben összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátuma – azért perelte be tavaly szeptemberben a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), mert szerintük nem hajtotta végre a 2016 februárjában hozott jogerős bírósági végzést, és nem vette le a községháza homlokzatáról az intézményt megnevező magyar feliratot.

Noha a volt községvezető a per során dokumentumokkal bizonyította, hogy azt a feliratot eltávolították, tavaly novemberben a Hargita megyei törvényszék az egyesületnek adott igazat, és úgy döntött, Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedésétől, azaz 2016. február 22-étől számolták, és az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt számolva,

Hirdetés

a bírság összege elérte akkor az 57 ezer lejt.

A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă által 2015-ben indított pert. Ez tavaly márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont – amikor az épület homlokzatát is felújították – román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Ezek a feliratokat azóta sem távolították el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés