Hirdetés

Rendőrség: nem volt etnikai színezete a kolozsvári incidensnek

A rendőrség szerint nem a nemzetiségük miatt bántalmaztak két magyar fiatalt szombaton hajnalban Kolozsváron, a rendőr-főkapitányság úgy tudja, a konfliktus egy félreértésből fakadt.

Kiss Előd-Gergely

2017. február 26., 18:272017. február 26., 18:27

2017. február 27., 12:252017. február 27., 12:25

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután a Krónikának elmondta, az előzetes információk szerint a kolozsvári Szappany (Tipografiei) utcában történt incidensnek nem volt etnikai színezete.

„A mai (vasárnapi – szerk. megj.) kihallgatások alapján a konfliktus abból fakadt, hogy a helyszínen tartózkodó fiatalok közül az egyik azt hitte, a magyar fiúk rajta gúnyolódnak. A szóváltás hamarosan fizikai erőszakba torkollt, a fiú agresszívé vált és megütötte az érkező fiatalokat\" – tájékoztatta lapunkat az esetről Carmen Jucan. A szemtanúk elmondása szerint a támadónál gázpisztoly is volt, de az előzetes híresztelésekkel ellentétben nem lőtt a levegőbe vagy a magyar fiatalok irányába. Egyelőre az sem világos, hogy az elkövető bántalmazta-e áldozatait a fegyverrel.

A két fiatalt a sürgősségre szállították, emiatt csak vasárnap tudta kihallgatni őket a rendőrség – közölte továbbá a rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség vizsgálatot indított a támadó azonosítása és előállítása érdekében.

Eredetileg a Stiridecluj.ro hírportál számolt be arról szombaton, hogy bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában. A portál szemtanúkra hivatkozva állította, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés