Hirdetés

Rendőrök fekete napja

Háromszék – Rég nem látott bűncselekményhullám. Zsúfolt napja volt kedden a háromszéki rendőrségnek: rövid idő alatt egy emberölés, egy halálos gázolás valamint egy rablótámadás tetteseit, továbbá egy autótolvajt is letartóztattak. Hasonló bűncselekmény-hullámra hosszú ideje nem volt példa Kovászna megyében.

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

Egy háromszéki juhász botjával ütött agyon egy Hargita megyei pásztort, a rendőrség szerint a két férfi kedden délután egy kézdiszentléleki élelmiszerbolt előtt szólalkozott össze. A 38 éves kézdiszentléleki K. Jenő ököllel kezdte ütlegelni 37 éves kászonaltízi kollégáját, majd miután az földre esett, botjával többször fejbe vágta. A helyszínre siető mentősök a brassói kórházba szállították az áldozatot, de életét nem sikerült megmenteni. Az ügyet vizsgáló rendőrök és ügyészek megállapították, hogy a két juhász egy 2005-ben történt juhcsere miatt veszett össze, a felsőháromszéki juhász ugyanis elégedetlen volt az üzlettel. A visszaeső bűnözőnek számító férfi előzetes letartóztatásban várja, hogy gyilkosság vádjával bíróság elé állítsák. Ugyancsak kedden egy idős kovásznai asszonyt egymás után kétszer raboltak ki saját otthonában, a két fiatal támadó ráadásul félholtra verte áldozatát. A rendőrséget a fürdővárosi kórház dolgozói értesítették arról, hogy a mentők súlyos sérülésekkel szállítottak be egy 83 éves asszonyt. A vizsgálatok során kiderült: a rablók 250 eurót, 120 lejt és több családi ékszert vittek magukkal, ugyanakkor további veréssel fenyegették meg a nőt, ha értesíteni meri a rendőrséget. Később a két fiú visszament áldozatához, hogy a maradék pénzét is elvegye. Az asszonynak sikerült kimenekülnie a házból, de egyik rabló a lépcsőházban utolérte, és ütni kezdte. Buzsi Andrea, a háromszéki rendőrség szóvivője szerint az áldozat kihallgatása után a személyleírás alapján tegnap azonosították a tetteseket a 21 éves B. Attila József és egy 15 éves kiskorú személyében. Mindketten visszaeső bűnözők, rablótámadás vádjával indítanak ellenük eljárást. A felnőtt fiatalembert előzetes letartóztatásba helyezték, a kiskorú szabadlábon védekezhet.
Az idei év első halálos közúti balesetének Kovászna megyében egy részeg férfi esett áldozatul. A 33 éves fotosi férfi kedd este ittasan szabálytalanul gyalogolt az országút szélén Sepsiszentgyörgy közelében, amikor elgázolta a 40 éves V. Dumitru. Az áldozat a helyszínen életét veszítette. Buzsi Andrea hozzátette, egy nemzetközi szinten körözött sepsiszentgyörgyi autótolvajt is elfogott kedden a háromszéki rendőrség. A rendőrségi szóvivő szerint a tolvajt a Hunyad megyei nyomozókkal közösen azonosították a 36 éves S. Cornel személyében. A sepsiszentgyörgyi férfi idén január 9-én Milánóban lopta el egy ott dolgozó dévai férfi Nissan Altima autóját. A lopott járművet az év elején behozta az országba és Sepsiszentgyörgyön közlekedett vele. A nemzetközi körözés alatt lévő autó feltűnt a helyi rendőröknek, akik értesítették Hunyad megyei kollégákat, és közösen csaptak le az autótolvajra.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés